KezdőlapBelföldNem semmi: Prince ügyvédjének segítségével nyerte vissza a szabadságát Király Linda

Nem semmi: Prince ügyvédjének segítségével nyerte vissza a szabadságát Király Linda

Nagy álmokkal, tervekkel tért vissza a kétezres években a hazai sikerek után Király Linda Amerikába, akit a tengerentúlon is felfedeztek, ám egy nagy csalódás után nem más, mint Prince segített neki, hogy visszakapja a szabadságát.

A világsztár olyan jó barátságba került a magyar énekesnővel, hogy személyesen járt közben az ügyében, sőt, még az ügyvédjét is Linda rendelkezésére állította. Nemrég volt Prince halálának ötödik évfordulója, Linda ennek kapcsán emlékezett vissza közös élményeikre.

Az énekesnő a hazai sikerek után Londonba, majd Amerikába ment, hogy tovább éptíse karrierjét, ahol ötéves szerződést kapott a Universal Music lemezkiadótól, amelynek két vezetője más-más zenei utat képzelt el az énekesnőnek. Linda hiába dolgozott rengeteget, mert bár jelentek meg dalai, sőt, rádióturnén is volt, úgy érezte, nincs a helyén.

– Nagyon fiatal voltam, nem értettem, miért vitatkoznak a fejem fölött, amikor én csak énekelni akartam – emlékezett vissza a Blikknek Linda, aki a menedzsmentjével kötött szigorú szerződése miatt nem tudott kiszállni.

– Ekkor jött a képbe Prince. Nagyon jóban voltunk, egy kiadónál dolgoztunk, még a fotónk is egymás mellett volt a falon. Egyből megkedvelt és a szárnyai alá vett. Egyszer még egy díjátadó ünnepség után anyuval az ő partijába mentünk, ahol úgy fogadott minket, mint régi barátokat, nagyon közvetlen, segítőkész volt, hamar megtaláltuk a közös hangot – mesélte az énekesnő, aki kétségbeesésében beavatta a világsztárt abba, hogy szeretné elhagyni a menedzsmentet.

– Elmondtam, hogy mennyire nehéz helyzetben vagyok, és nem látom a kiutat. Sosem felejtem el, hátradőlt a székben, majd azonnal hívta az ügyvédjét, L. Londell McMillant, hogy kérjen tőle egy kis szívességet, mégpedig azt, hogy képviseljen engem. Prince mindenben segített és támogatott is, ráadásul mondta, hogy majd ő intéz mindent, olyan régóta dolgozott az ügyvéddel, hogy nem kellett fizetnem. De nem csak ennyit kaptam tőle, hogy segített visszakapni a szabadságomat, hanem lelkileg is támogatott. Máig sokszor eszembe jutnak a mondatai, hogy csak magamban bízhatok, és higgyem el, bármire képes vagyok. Később is tartottuk a kapcsolatot, nagyon megviselt öt éve a halála, egy legenda, egy barát hagyott itt minket – mesélte Linda, akinek egy vagyont spórolt az ügyvédjével Prince.

Ugyanis egy olyan kaliberű ügyvéd, mint McMillan, akár 1200 dollárt, átszámítva 350 ezer forintos óradíjat is felszámolhat munkájáért, amelynek ilyen esetben akár több millió forint is lehet a végösszege. Mindezt viszont Prince-nek köszönhetően nem kellett az énekesnőnek vállalnia, így az ügyvéd segítségével Linda végül szerződést bontott az Universallal, s újra szabadon zenélhetett.

Indirekt/Blikk