KezdőlapBűnügyHÉV-en utazók kezéből kapta ki a mobiltelefont a 35 éves férfi

HÉV-en utazók kezéből kapta ki a mobiltelefont a 35 éves férfi

A 35 éves férfi idén februárban 4 nap alatt 4 mobiltelefont vett ki budapesti HÉV-en utazók kezéből. Az első lopást aznap követte el, amikor az édesanyja kirablása miatt vele szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el.

A vádirat szerinti a HÉV-en történt lopások előtti napokban, 2021. február 21-én a vádlott az édesanyja sérelmére követett el rablást. Az édesanyja III. kerületi szálláshelyén anyagi jellegű gondok miatt szóváltásba keveredtek. A szóváltás során a férfi megmarkolta édesanyja haját, rángatta azt, majd többször vállon és arcon ütötte a nőt, miközben pénzt követelt. Az asszony nem adta át a pénztárcáját, így az egyre idegesebb férfi ismételt megütötte őt. Végül megtalálta a sértett nadrágja és öve közé elrejtett pénztárcát a benne lévő 8 ezer forinttal, amit elvett, majd távozott.

Az édesanyja kirablása miatti ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ám a nyomozási bíró 2021. február 23-án csak bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A férfi már a bűnügyi felügyelet elrendelésének napján elkövette az első telefonlopást.

A vádlott 2021. február 23-26. között a HÉV óbudai vonalán lopott. A módszere az volt, hogy a HÉV-megállóknál szemelte ki áldozatait, majd amikor a szerelvény befutott az állomásra, hirtelen mozdulattal kirántotta a sértettek kezéből a mobiltelefont, aztán leugrott a kocsiról és elmenekült. A férfi e módszerrel összesen négy telefont szerzett meg, amiket aztán eladott – írja az ügyészség.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a 35 éves férfit rablás bűntettével, valamint üzletszerű lopások bűntettével, illetve vétségével vádolja. A vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A vádlott – az ügyészség újabb indítványa nyomán – már letartóztatásban van.

A felvételen az látható, hogy a férfi az egyik lopást megelőzően lemegy a szerelvényhez vezető lépcsőn.