KezdőlapBűnügyDubajtól Ausztráliáig futtatott lányokat a magyar bűnbanda

Dubajtól Ausztráliáig futtatott lányokat a magyar bűnbanda

Otthonában csapott le rájuk a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) október 6-án hajnalban. Több tízmillió forintot kereshettek a lányok futtatásával az évek során.

Dánia, Norvégia és Dubai, Szin­gapúr és Ausztrália is azon célországok között volt, ahova a 32 éves N. Dávid (32) és a 29 éves H. Annamária (29) magyar nőket szervezett prostitúciós tevékenységre – írja a Zsaru Magazin.

A biatorbágyi pár hálózata 2016 és 2019 között jól működött, ők rendezték és intézték a fiatal hölgyek utaztatását, a kéjelgések helyszínéül szolgáló hotelszobák, illetve apartmanok foglalását, valamint a külföldi hirdetések feladását. Az ügyfelek hívásait is ők kezelték, sőt, rendszeresen maguk szállították ki a szexuális szolgáltatást nyújtó sértetteket. Megállapodtak velük abban, hogy bevételükből mekkora fix összeget fizessenek nekik, volt olyan lány is, akinek keresete 40-50%-át kellett átadnia, sőt, szállásának és utaztatásának költségébe is be kellett szállnia.

A KR NNI emberkereskedelem elleni osztályán indított büntetőeljárásban a nyomozók azt is kiderítették, hogy a biatorbágyi férfi és nő turnékat is szervezett a prostituáltaknak. Ilyenkor 2-3 naponta váltották a külföldi munkavégzésük helyszínéül szolgáló városokat, hogy az adott országban még keresettebbé tegyék őket. A beszerzett bizonyítékok alapján a kerítők az évek során több tízmillió forintos keresetre tettek szert. Megélhetésüket és életvitelüket ebből finanszírozták.

A bűnügyes kollégák a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóság bevetést támogató osztály műveleti egységével és a KR Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen biatorbágyi otthonában lepték meg a párost október 6-án kora reggel. A kutatás során a zsaruk lefoglaltak több mobiltelefont és SIM-kártyát, továbbá különböző elektronikai eszközöket, feljegyzéseket és pénzt is, amik a bűncselekmény elkövetésében szerepet játszottak. N. Dávidot és H. Annamáriát a KR NNI nyomozói üzletszerű kerítéssel gyanúsítják.