KezdőlapBelföldVisszatért a tél: hamarosan havazhat is

Visszatért a tél: hamarosan havazhat is

Mától kezdve az időjárás már jobban hasonlít az ilyenkor megszokottra, sőt, szombaton keleten akár nagyobb területen is havazhat.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól északnyugat felől fokozatosan felszakad a felhőzet, kisüt a nap, és ezt követően felhőátvonulásokra lehet számítani. A reggeli, délelőtti órákban a déli és keleti megyékben is megszűnik a gyenge eső, havas eső, havazás, és délutántól már inkább csak északkeleten lehet zápor, hózápor. Az élénk északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon, illetve a főváros tágabb térségében olykor erős lökések kísérik, de egy-egy viharos lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3-8 fok között alakul. Késő estére +2 és -6 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtök éjjel általában derült időre számíthatunk, legfeljebb az északkeleti, keleti megyékben lehet átmenetileg felhős az ég, ott zápor, hózápor is előfordulhat. Az élénk északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -9 között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet.

Pénteken túlnyomóan derült, napos idő várható. Estétől dél, délkelet felől egyre vastagabb felhők érkeznek. Csapadék késő estig nem valószínű, éjjel a déli, délkeleti megyékben előfordulhat havazás, néhol esetleg havas eső. Az északkeleti, a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A maximum többnyire -1 és +4 fok között várható.

Szombaton általában felhős idő várható. A nap második felében északnyugat, nyugat felől csökkenhet a felhőzet. Az ország északnyugati területein nem valószínű számottevő csapadék. Délkelet felé haladva egyre nagyobb a havazás esélye, a keleti határ közelében néhol esetleg havas eső is előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban nagyrészt -8, -1 fok valószínű, de a fagyzugokban helyenként hidegebb is lehet. A délutáni órákban általában -2, +4 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.