KezdőlapBelföldSzerető környezetből intézetbe kerül Terry Black lánya - mi történhetett?

Szerető környezetből intézetbe kerül Terry Black lánya – mi történhetett?

Tragédia utáni tündérmeseként indult Terry Black nevelt lányának, Rácz Fannynak a története. A kislány alig néhány hónapos volt, amikor az előadóművész 2005-ben magához vette őt, másik örökbe fogadott gyermeke, Dani mellé.

A két gyereket Terry 2019-ig, élete végéig nevelte Németországban. Halála után mindketten nehéz helyzetbe kerültek, főleg a lánya, Fanny, aki ekkor még csak tizennégy éves volt és az ottani törvények szerint gyermekotthonba került volna. A kislányt végül Terry egyik leghűségesebb barátja, Árvai Mónika vette magához, de ezért nagy árat fizetett: a hölgy Svájcban élt, ám Fanny oda nem költözhetett, ezért az asszony kezdett új életet Magyarországon. Jóllehet, az asszony elmondása szerint Fanny mindent megkapott, amit csak lehetett, már-már tarthatatlanná vált a közös életük.

Mónika számára mindez azért különösen nehéz, mert élete legfontosabb szegmense a karitatív tevékenység, a segítségnyújtás másoknak. Egy alapítvány vezetőjeként dolgozik, amely nehéz sorsú, beteg gyermekeket támogat, így érzelmileg még fájóbb megélnie a kialakult helyzetet.

– Az elmúlt három évben mindent megtettem azért, hogy a kislánynak a legboldogabb, legnyugodtabb életet biztosítsam. Sajnos már az elején kiderült, hogy Fanny nem nyit felém. Eleinte úgy hittem, a gyász okozza a problémákat, de az idő előrehaladtával kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy nagyobb a baj – kezdte a Blikknek a lány hivatalos gyámja, Árvai Mónika. – Érzelmileg teljesen közönyös irányomban és a környezete felé. Amikor a koronavírus miatt súlyos állapotba kerültem, könyörögtem neki, hogy hívja ki a mentőket, mert nem kapok levegőt. A reakciója az volt, hogy rám csukta az ajtót… És ez még csak a jéghegy csúcsa…

Éppen ezért Mónika fájdalmas és nehéz döntést hozott meg: úgy érzi, sem fizikailag, sem érzelmileg nem tud tovább gondoskodni a tizenhét éves lányról.

– Német nyelvű elitiskolába írattam, de az utóbbi időben már a tanároknak is panaszkodik rólam, sőt a Gyermekjóléti Szolgálat is bekapcsolódott a kálváriánkba. Szerencsére a szakemberek látják, hogy szerető közegben él, és bármilyen fájdalmas is kimondani, nem velem van gond. A lelki egyensúlyom és az egészségem is ráment az elmúlt évekre, és ugyan eleinte nem akartam hallgatni a családtagjaimra és a barátaimra, mostanra tarthatatlanná vált a helyzet. Le kell mondanom Fanny felügyeleti jogáról, mert ő láthatóan nem akar velem lenni, javítani a kapcsolatunkon – jelentette ki Mónika. – Az egyetlen megoldás, ha intézetbe kerül, mert így 24 éves koráig utógondozásban részesülhet és összeszedheti magát.

Indirekt/Blikk