KezdőlapBelföldSikeres az akció: hatalmas sorokban várakoznak az oltópontok előtt

Sikeres az akció: hatalmas sorokban várakoznak az oltópontok előtt

Hatalmas a sor az egyik 11. kerületi kórház oltópontján, az épületen kívül is várakoznak az emberek, jelezte lapunknak egyik olvasónk. A kormány oltási akcióterve mától indult, cél, hogy minél nagyobb legyen a vakcináció a negyedik hullám közepette.

Az Index olvasója hívta fel rá a figyelmet, hogy a 11. kerületi Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban annyian vennék fel az oltást, hogy már háromnegyed hétkor az épületen kívül kígyózik a sor a hét első napján. 

A HVG szerint az Uzsoki Utcai Kórházban is hasonló a helyzet.

2021. november 22–28. között oltási akcióhetet szervezett a kormány a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 7 óra között. A kórházak országszerte – Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra, írja a kormány koronavírusról tájékoztató oldala. 

„Az emberek már a saját szemükkel és tapasztalataikkal is láthatják”, hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében – erről már Müller Cecília beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. „Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött” – hangsúlyozta.

Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta: az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be. „A negyedik hullámban éppen a delta-típussal küzdünk” – jegyezte meg.

A legutoljára közölt adatok szerint a beoltottak száma 6 017 807 fő, közülük 5 788 775 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 765 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Indirekt/index.hu