KezdőlapBelföldRátalált a szerelem a várpalotai hintabaleset áldozatára, Krisztoferre

Rátalált a szerelem a várpalotai hintabaleset áldozatára, Krisztoferre

Három éve Várpalotán egy mutatványos hintája kettétört, több ember kizuhant, Krisztofer volt a legsúlyosabb sérült. Sokáig mozdulatlanul feküdt, beszélni sem tudott. Ma már jár és rátalált a szerelem.

„Óriásit léptünk előre a fiam fejlődésében a közelmúltban. Én már szinte minden mozdulatából tudtam régóta, hogy mit szeretne mondani, de most már bárkivel le tudna ülni beszélgetni. Nagyon ügyes, szépen igyekszik formálni a szavakat, persze még van hova fejlődni” – mondta a Borsnak a fiú édesanyja. – Egyre jobban érzi magát, már van egy aranyos barátnője is, aki elfogadja, és úgy szereti, ahogy van. Az interneten ismerkedtek meg, már hónapok óta beszélgettek, de a távolság miatt csak a napokban találkoztak először. Azt mondta, nagyon büszke a fiamra a kitartásáért” – tette hozzá.