KezdőlapBelföldPszichológus segíti a Mintaapák sztárját

Pszichológus segíti a Mintaapák sztárját

Családi traumák árnyékolják be a Mintaapák sztárja, Mészáros Béla életét! Imádott szülei elvesztése, házasságának zátonyra futása a szintén színész Sipos Verával, egyaránt komoly fájdalmat okozott a művésznek, amelyről kendőzetlenül beszélt a Blikk + Győző vendégeként.

– Említetted a szülők elvesztését, édesanyádét… Nekem is, amikor ez történt, terápia jellegű volt az előadás. Annyira sokat segített utána, amit játszottam. Sokkal jobb volt, hogy felszakadtak a dolgok, könnyebben át tudtam menni rajta – mondta őszintén a barátjának, Szabó Győzőnek Mészáros Béla, aki azt sem tagadta, hogy vannak traumák az életében, amelyekkel még most sem sikerült megbirkóznia.

Például a napokban lett volna a 10 éves házassági évfordulójuk Sipos Verával, ám a kapcsolat tönkrement. Mészáros úgy érzi, a magánéleti tragédiák hatással voltak egymásra.

– Biztos, hogy volt köze hozzá… Nagyon más személyiség voltam én is tíz évvel ezelőtt, nagyon sok mindent máshogy csináltam. Az elmúlt években voltak olyan dolgok, amiket így utólag már másképpen csinálnék. Persze mégis így kellett lennie, mert akkor jöttem rá, hogy tudok nem tisztelni, meg szeretni valakit. Kellett, hogy mindez megtörténjen – folytatta, majd elárulta azt is, még mindig dolgozik azon, hogy ne büntesse magát a múlt miatt. – Nekem is van csomó minden, amikkel pszichológushoz is szoktam járni, hogy ezeket el tudjam engedni, mert én hajlamos vagyok rá, hogy rágódjak. Próbálok magamnak kitalálni dolgokat, segíteni, hogy tudnám ezeket elengedni – tette hozzá a színész, aki nem mellesleg újra szerelmes. 10 évvel fiatalabb kolléganőjével, Szakács Hajnalkával a Se veled című film forgatásán melegedett össze.

Mészáros Béla életéről 2016-ban színdarab is készült. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az osztályát Máté Gábor vezette, aki kitalálta, hogy mindegyik diákja életét színpadra viszi. A főként improvizáción alapuló produkció intim részleteket is elárult a színészről.

Indirekt/Blikk