KezdőlapBelföldÚjra boldog: férjhez ment a 15 évvel ezelőtt elhunyt Zavadszky Gábor özvegye

Újra boldog: férjhez ment a 15 évvel ezelőtt elhunyt Zavadszky Gábor özvegye

Újra rátalált a szerelem, a boldogság. Tizenöt éve az ország együtt gyászolt Mónikával és ikreivel, hiszen elvesztették támaszukat, Cipruson elhunyt a válogatott futballista, Zavadszky Gábor.

Az özvegy egyedül nevelte Norbertet és Rolandot, akik ma már felnőtt fiatalemberek. Az azóta eltelt hosszú idő enyhítette a szörnyű seb miatti fájdalmat, és most végre ismét talált valakit, akivel úgy vélte, érdemes összekötnie az életét. A Blikk arról értesült, Turán, csodálatos környezetben mondta ki a boldogító igent a korábban zajszintmérő cégek ügyvezetőjeként dolgozó Bite Pálnak – barátok társaságában.

Hogy mennyire kemény, emberpróbáló volt a tragédiát követő másfél évtized, miként óvta gyermekeit az édesanya, azt ő és két fia tudja a legjobban.

– Gondoskodni kellett róluk, nevelni és támogatni őket – mondta még januárban a büszke anyuka. – Ma már azt gondolom, nyugodtan mondhatom, hogy sikerült, nagyon szuper felnőttek lettek, biztos vagyok benne, hogy az apukájuk is elképesztően büszke lenne rájuk. Ahogy én is az vagyok. Kicsit meg is könnyebbültem az elmúlt években, amikor már érezhettem, sínen vannak, bár valószínű, egész életemben aggódom majd miattuk. Egyre kevesebb feladatot kell megoldanom velük kapcsolatban, sokkal inkább partnerek, és támogatnak.

A fiatalemberek már ­önállóak, édesanyjuknak végre több ideje jut önmagára, nyitottabb lehet a külvilág felé. Ki tudja, a véletlen műve, vagy a sors akarta így, de a lényeg: ismét rátalált a szerelem… Minderről nemcsak az Instagramra hét végén feltöltött közös, romantikus, ölelkezős képük, a mindkettőjük ujján csillogó gyűrű árulkodott, hanem ismerőseik posztjai is. A barátok közösségi oldalakra több fotót is feltettek, s látszik rajtuk, hogy még ők is mekkora izalommal készültek a nagy eseményre. Mosolygós arcok, gyönyörű ruhák, és persze jókívánságok tucatjai.

Kerestük a friss házasokat, de nem értük el őket – ismerőseik szerint külföldre utaztak. Hogy nagy az öröm, azt mutatja, az egyik képhez, amelyen koszorúslányok állnak, az van írva: „Férjhez adtuk a barátnőnket”. Mások pedig sok-sok boldogságot kívánnak Mónikának és a férjének.

Indirekt/Blikk