KezdőlapBelföldPár millióért elvihetők Vajna Tímea ékszerei

Pár millióért elvihetők Vajna Tímea ékszerei

Néhány millió forintért elvihetők lennének Vajna Tímea bedőlt gyémántüzletének megmaradt ékszerei, de éveken át nem akadt rájuk vevő. Úgy tudjuk, most már lenne, ám Parker West üzletember hiába jelentkezett be az értékekre, egyelőre nem jutott dűlőre a felszámolóbiztossal.

A Dorottya Diamond Palace Kft. 2015 szeptemberében nyitotta meg az üzletét nagy felhajtás közepette. A cég ügyvezetője, Arik Herman New York és Tel-Aviv után Budapesten is megvetette volna a lábát, a két éve elhunyt filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége, Tímea lett a társtulajdonos. A budapesti üzletben helyet kaptak a világ legdrágább teniszlabdái is, amelyekhez csak a gyémántokat két évig gyűjtötték, s 1 millió dollárba, vagyis mintegy 280 millió forintba kerültek. Persze, a drága csecsebecsék mellett olyan ékszerek, eljegyzési gyűrűk is gazdagították a kínálatot, amelyeket nem csak dúsgazdagok engedhettek meg maguknak. Az üzlet mégis befucccsolt: a nyilvánosan elérhető Opten-adatok szerint 2017-ben a cégnek még félmilliárdos nyeresége volt a forgalom után, 2018-ra és 2019-re vonatkozóan már nem szerepeltek pénzügyi adatok. Két éve az üzlet bezárt, a helyiséget kiürítették, a céget felszámolták.

Mint a Blikk is megírta, Vajna Tímeának férje halála után gondjai akadtak, több vállalkozását is pénzzé tette. Korábban a TV2-nek adott interjújában is elismerte, gyémántos cégének és fánkozójának a szénája is rosszul áll. A Dorottya Diamond Palace Kft. megmaradt vagyonelemeinek – ékszertörmeléknek, félkész árunak, drágaköveknek, páncélszekrénynek és irodai bútoroknak – az értékesítésére a felszámoló több pályázatot is kiírt korábban, eredménytelenül. A vagyon értéke az első körben még 5,7 millió forint volt, a legutóbbi kiírásnál, idén áprilisban azokat már 2,2 millió forintért meg lehetett volna szerezni. Erre jelentkezett be Parker West.

Lapunknak a férfi azt állította, három levélben is jelezte vételi szándékát, ám nem reagáltak az ajánlatára. Igaz, a pályázati kiírásban szerepel, az ajánlatot kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül lehet beadni, de West állítja, megfelelő üzleti ajánlatot tett, és a felszámoló nem jelezte, hogy rosszul nyújtotta be szándékát.

Egy volt felszámoló, Somogyi Ferenc a Blikknek azt mondta, a reménybeli vevő kérheti a felszámolóbiztost, hogy írjon ki új pályázatot, amin elindulhat. Ez kínálhat esélyt Westnek, hiszen az ügyben eljáró Lubin Invest Zrt. felszámolója, Szabó Zsolt elárulta, hamarosan újra lehet pályázni a befuccsolt cég megmaradt vagyonelemeire. Azt viszont nem tudta megmondani, az érdeklődő levelei kihez kerülhettek, valamelyik munkatársa megkapta-e azokat.

– Most írunk ki egy újabbat, jelentkezhet az illető nálunk – mondta a szakember, jelezve, az EÉR-en keresztül kell benyújtani az igényt. – Ha ez a pályázat is eredménytelen lesz, kénytelenek leszünk még lejjebb menni az árral, hogy végül minden biztosan gazdára találjon.

Indirekt/Blikk