KezdőlapBelföldŐrület: egy férfi a családjára gyújtotta a házat Tasson

Őrület: egy férfi a családjára gyújtotta a házat Tasson

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói egy 28 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint felgyújtott Tasson egy családi házat, amiben többek között a három gyermeke és volt felesége tartózkodott.

Egy tassi asszony értesítette a rendőröket tavaly október 15-én este arról, hogy valaki lekapcsolta a ház külső villanyóráját és a gázcsapot is elzárta. Elmondta, hogy az otthonában a férjével, a lányával és három unokájával él. Korábban a lánya férje is velük lakott, de elváltak, ami számtalan konfliktust eredményezett a felek között. Az asszony úgy vélte, a volt veje bosszantja a családot, amiért nem békül ki vele a lánya. A rendőrök a helyszínre vonultak, ám nem érték ott a férfit, sőt, a környéken sem találták.

Nem sokkal később újabb bejelentést kaptak a címről a kunszentmiklósi rendőrök. A nő most arról számolt be, hogy a férfi visszament, majd a ház külső létráján bejutott a tetőtérbe, ahol tör-zúz. Az egyenruhások tudták, hogy ennek a fele se tréfa, így azonnal helyszínre vonultak. Ám hiába siettek, a családi ház már lángokban állt, mire odaértek. Rögvest a lakók kimenekítésébe kezdtek, majd – amikor a család minden tagját biztonságba helyezték – hajtóvadászatot indítottak a férfi felkutatására – írja a police.hu.

A nyomozók a település minden szegletét átkutatták a gyújtogató után, de sikertelenül, mert a férfi a történtek után ismeretlen helyre menekült. Ám a rendőrök szakszerű munkája eredményre vezetett. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások végül elvezettek a férfihez, akit tegnap elfogtak és őrizetbe vettek. A 28 éves törteli lakost jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, illetve kezdeményezik letartóztatásának indítványozását is.

Az eset során szerencsére sem a gyerekek, sem a felnőttek nem sérültek meg, ám a ház tetőszerkezete teljes egészében leégett, illetve egy gázpalack is felrobbant. Az ingatlanban óriási, mintegy 15 millió forintos kár keletkezett.