KezdőlapBelföldOrbán Viktor bejelentette: engedélyezik a 12-16 éves gyerekek oltását is

Orbán Viktor bejelentette: engedélyezik a 12-16 éves gyerekek oltását is

Orbán Viktor elmondta, hogy nyugati vakcinákból még bőven érkezik, kínai vakcina van még, a szputnyikból már alig, azt „elkapkodták.”

Bejelentések:

  1. A kormány engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek oltását. Kampány nem lesz, a szülők döntése lesz.
  2. Van 137ezer ember, aki nem vette fel a második oltást, pedig kellett volna. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, de nem vette fel az oltást, azt törlik a védettségi igazolvánnyal rendelkezők listájáról.
  3. Jövőhéttől a tömeges oltási rend helyett készenléti oltási rendre térnek át.

A dolgozó emberek száma 4,5 millió felett van, ez 50ezerrel kevesebb, mint a járvány előtti júniusban. Az év végéig kétszer annyi munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus elvett – jelentette be Orbán Viktor.