KezdőlapBelföldSokkoló: berúgott a kocsmában, majd megkéselte a feleségét

Sokkoló: berúgott a kocsmában, majd megkéselte a feleségét

A Pest megyei nyomozók elfogták azt az 53 éves férfit, aki a feleségével folytatott vitát késszúrásokkal zárt le – a gyanú szerint.

Egy 36 éves asszony kért segítséget szomszédaitól 2021. június 7-én este, mivel férje kétszer hasba, kétszer fejen szúrta.  A szomszédok mentőt és rendőrt hívtak, miközben megkezdték a fiatal nő erős vérzésének ellátását. Az áldozatot a mentők szúrt hasi és vágott fejsérüléseket szenvedve, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A rendőrök a férjet elfogták, az 53 éves férfit két órával később már a kihallgató helyiségben faggatták. A ház udvarán megtalálták és lefoglalták a támadáshoz használt, 13 centiméter pengehosszúságú, kék nyelű kést.

A férj a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, panaszt tett a gyanúsítás ellen, majd néhány mondatban vázolta aznapi emlékeit. Szokásához híven napközben elidőzött a helyi kocsmában, pálinkát és kísérőként sört 8-10 alkalommal bizonyosan legurított a torkán. Még az ivóba menet összetalálkozott egy ismerősével, az örömteli eseményt kb. 6 „keserű” elfogyasztásával ünnepelték meg. Elmondása szerint emlékei halványak, a „hazafelé tolja a biciklit” és a „kórházi vérvételnél tér magához” közötti időszakot nem tudta felidézni. Sok mindent nem értett, hisz elmondása szerint feleségével normális kapcsolatban élnek, veszekedések, problémák nélkül – írja a police.hu.

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.