KezdőlapBelföldMi történhetett: szétköltöztették a börtönben Curtis bátyját és a gyilkosság másik gyanúsítottját

Mi történhetett: szétköltöztették a börtönben Curtis bátyját és a gyilkosság másik gyanúsítottját

Közel járhatnak a nyomozók a Katzenbach-gyilkosság ügyének megoldásához. A Blikk úgy tudja, ennek érdekében „költöztették szét” az előzetes letartóztatásba helyezett két gyanúsítottat. Így ugyanis egyikük hamarabb megtörhet és vallomást tehet.

A Blikk értesülései szerint Sz. Lajost, aki a rapper Curtis testvére, a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben helyezték el. A rendőrök által a gyilkosság végrehajtásában társának tartott L. Istvánt viszont a Tolnai utcai rendőrségi fogdán helyezték el.

– Ennek az lehet az oka, hogy a férfit rendszeresen kihallgatják, és emiatt egyszerűbb a fogdáról a kihallgatásra vinni őt, mintha a börtönből kísérgetnék oda napról napra. Ez jelentheti azt is, hogy a nyomozók L. Istvánt tartják a gyenge láncszemnek az ügyben, ezért őt próbálják megtörni és beismerő vallomást kicsikarni belőle – mondta a Blikknek az ügyre rálátó, neve elhallgatását kérő informátorunk.

Úgy tűnik tehát, hogy hamarosan megoldódhat Katzenbach Imre meggyilkolásának ügye. Mint ismert, a 45 éves korában eltűnt korábbi futballista földi maradvá­nyait az eltűnését köve­tően több mint 11 évvel, tavaly ősszel találták meg a gyilkosságra megbízást adó és jelenleg többéves börtönbüntetését töltő H. Attila baranyajenői birtokán.

A nyomozó hatóság szerint őt H. László kérte fel az emberölés megszervezésére, és a férfi a megbízást Sz. Lajosnak és L. Istvánnak továbbította.

A feltételezett elkövetőket május 12-én fogták el egy nagyszabású rendőri akcióban, előzetes letartóztatásukat pedig a múlt héten hosszabbították meg további három hónappal.

A Blikk úgy tudja, a gyanúsítottak nem viselik jól a fogságot, de a családjuk miatt nem kell aggódniuk. Értesüléseik alapján ugyanis Sz. Lajos és L. István főnöke, egy vagyonvédelmi cég vezetője havi apanázzsal támogatja a két férfi hozzátartozóit. A szokatlan gesztust tetézi az, hogy állítólag az illető állja két beosztottjának borsos, több millió forintra rúgó ügyvédi költségét is.

Indirekt/Blikk