KezdőlapBelföldMelegfront érkezik a hétvégén

Melegfront érkezik a hétvégén

Hétvégén érkezik egy melegfront, így kissé magasabb hőmérsékletek várhatók napközben, viszont csapadékosabb és szelesebb lesz az időjárás.

A mai időjárás Budapesten többnyire derült, kissé felhős lesz, de csapadék nem várható. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5-6 fok körül alakul, estére -3 fokra hűl le a levegő.

Az ország többi részén is túlnyomóan derült vagy kissé felhős lesz az ég, sok napsütéssel, csapadék nélkül. Az ország északi felében időnként megélénkül a nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-8 fok között alakul, estére -8 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szombaton változóan felhős lesz az ég hosszabb-rövidebb napsütéssel, majd a késő délutáni, esti óráktól észak felől – egy melegfront érkezése nyomán – a felhőzet megvastagszik, és elszórtan lehet eső, a hegyekben, illetve északkeleten, keleten havas eső. A délnyugati, majd északnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-9 fok között várható.

Vasárnap napközben felhőátvonulásokra számíthatunk. A délelőtti órákig elszórtan lehet kisebb eső, de főleg a hegyekben és északkeleten, keleten havas eső is előfordulhat. Délutántól azonban számottevő csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-9 fok körül valószínű – írja a met.hu.