KezdőlapBelföldKiderült: ennyibe kerül a Szputnyik vakcina

Kiderült: ennyibe kerül a Szputnyik vakcina

A két darab orosz vakcina mintegy 5700 forintba kerül.

Két napja érkezett a hír, miszerint a Pfizer/BioNTech, a Moderna, és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák mellett, az orosz fejlesztésű Szputnyik V nevű oltóanyaggal is olthatnak hazánkban az oltóközpontok.

Az ATV Híradó értesülései szerint azon most kiderült: több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szüksége két darab orosz vakcina.

Az ATV továbbá megkereste a külügyminisztert, Szijjártó Péter aki elmondta: tiszteletben kell tartanunk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhat el. Ugyanakkor megfogalmazta, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt.

Hozzátette azt is, hogy korábban azt nyilatkozták az oroszok, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem haladja meg.

 Tehát egy személy beoltásához szükséges két vakcina ára a 20 dollár alatt maradt. Ezt a vállalást tették korábban az oroszok és ezt betartották a mi szerződésünk esetében is – fogalmazta meg a miniszter.

Indirekt/Blikk