KezdőlapBelföldKellemes őszi idő vár ránk ma

Kellemes őszi idő vár ránk ma

Száraz, kellemes őszi idő várható, egy megyére azonban figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt. Holnap egy melegfront érkezik hazánk felől.

A mai időjárás Budapesten először borult lesz, majd a délelőtti órák folyamán felszakadozik, csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb szitálás fordulhat elő a hajnali órákban. Az északnyugati szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul, estére 13 fokra hűl le a levegő.

Az ország többi részét tekintve, délen megnövekszik a felhőzet, és a nap első felében főleg délen, délnyugaton fordulhat elő eső. Reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, délután pedig a legtöbb helyen már napos lesz az idő. Késő délutántól, estétől az északkeleti határnál előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul, estére 8-13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán a ködös területek napközben zsugorodnak, és több-kevesebb napsütés lesz, valamint egy melegfront is érkezik fölénk nyugat felől. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső, a légmozgás általában mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-22 fok között várható – írja a met.hu.