KezdőlapBelföldFacebookon leírt szexuális zaklatás nyomán indítottak eljárást a rendőrök

Facebookon leírt szexuális zaklatás nyomán indítottak eljárást a rendőrök

Egy, a közösségi médiában megjelenő, szexuális zaklatásról szóló hír alapján indított nyomozást a rendőrség, amely előbb a sértettet, majd az elkövetőt kutatta fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy április 6-án a közösségi médiában megjelenő hír alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A gyanú szerint a tettes április 4-én este Budapest XV. kerületében, a Páskomliget utcában megtámadott egy nőt, akit a földre lökött, majd ráfeküdt, fogdosni kezdett, sőt, egy késsel megfenyegetett. A férfi végül elfutott, mivel egy, a kutyáját sétáltató nő megzavarta.

A nyomozók a hivatalból indított eljárás során először felkutatták a sértettet, majd azonosították, és április 14-én – nyolc nappal azután, hogy a történtek a hatóság tudomására jutottak – elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, B. Pált – írja a police.hu

A 26 éves budapesti férfit a rendőrök szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság el is rendelt.

A sértett – a segítségére siető járókelőnek köszönhetően – nem sérült meg.