2024.02.26
Géza
Kezdőlap Belföld Börtönben marad Fekete Dávid: január 6-ig meghosszabbították az előzetesét

Börtönben marad Fekete Dávid: január 6-ig meghosszabbították az előzetesét

Kéz- és lábbilincsben vezették a rendőrök a több mint 100 millió forintos csalással gyanúsított Fekete Dávidot a Győri Járásbíróság elé péntek reggel 9-kor. A tét nagy volt: vajon szabadlábon védekezhet-e a továbbiakban volt megasztáros énekes? Az egyórásra tervezett zárt tárgyalás 3 órásra nyúlt, s a megszülető határozat szerint Fekete Dávid letartóztatását még két hónappal meghosszabbította a bíróság, egészen január 6-ig.

„A személyi szabadság korlátozása továbbra is indokolt a gyanúsított esetében. Változatlanul fennáll annak a veszélye, ha szabadlábra helyeznék, akkor elérhetetlenné válna a hatóságok elől, megszökne vagy elrejtőzne. Figyelemmel a személyi körülményeire, meg a terhére való cselekmények jelentős tárgyi súlyára. Itt kiemelte a bíróság, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5-től 10 év szabadságvesztés, de ez a tétel a halmazati szabályokra figyelemmel emelkedik, így a kiszabható szabadságvesztés felső határa 15 év. A személyi körülményekből a bíróság kiemelte, hogy a lakhatása továbbra is bizonytalan” – mondta el a tárgyalás után a bírósági sajtószóvivő.

Vasalt, fehér ingben érkezett a bíróság épületébe Fekete Dávid, mégis jól látszott rajta, hogy megtörte a a börtönben eltöltött fél év. Az arca megviselt, a tekintete fáradt és komor volt. Sőt – a májusban szintén a Győri Járásbíróságon készült képekkel összehasonlítva –, az is jól látszott, hogy az énekes kikerekedett a börtönben, a haja pedig ritkásabb lett. A helyszínen volt Dávid ügyvédje, az édesanyja és a féltestvére is (a két hölgy egyben a kapcsolattartók is). A megtört mama gondoskodik a fiáról, pénzt küld be neki, sőt, a tárgyalás napjára ő készítette elő rabosított gyermeke ruháit is.

Dávid letartóztatását ezelőtt kétszer három hónapra hosszabbította meg a bíróság. Májusban került rács mögé, s jelenleg 11 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Indirekt/Blikk