KezdőlapBelföldBörcsök Enikő úgy ment el, hogy szerelme fogta a kezét – a...

Börcsök Enikő úgy ment el, hogy szerelme fogta a kezét – a születésnapján halt meg

A csütörtökön elhunyt színésznő tudta, hogy nagyon beteg, de reménykedett és küzdött. Színművészetis osztálya a kórházban akarta felköszönteni…

Mindvégig bízott a gyógyulásában

Kétszer is új vesét kapott, tudta, hogy ez nem jelent hosszú életet, mégis nagyon bízott a gyógyulásban. Tavaly augusztusban derült ki, hogy bizonytalan időre újabb kezelésekre szorul, ezért vígszínházi szerepeit át kellett adnia. „Hétfőn beszéltem vele utoljára – mondta a Ripostnak egy jóbarátja – akkor még nagyon bizakodó volt. Azt mondta, várja az újabb dialízist, bár a veséje leállt, tisztában volt vele, hogy egy kapott vese nem örök életű. Tervezte, hogy hol fogják dializálni. Szerdán újra hívtam, de akkor már nem ő vette fel a telefont, hanem az élettársa, József. (…) Enikő a kórházban töltötte élete utolsó napját, szerdán már egész nap aludt, de a kedvesének megengedték, hogy mellette legyen és fogja a kezét.” A napilap azt is megtudta, hogy születésnapján színművészetis osztálya a kórház ablaka alatt akart neki szerenádot adni. Éppen aznap hunyt el.

Ripost/Indirekt