KezdőlapBelföldAlaposan megváltozik a héten az időjárás

Alaposan megváltozik a héten az időjárás

A hűvös időjárás mellett igencsak erős köd várható a mai napon is, az egész ország területére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A mai időjárás Budapesten először ködös lesz, ám a köd napközben folyamatosan zsugorodik majd, és hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A ködös tájakon ugyanakkor szitálás előfordulhat. A légmozgás mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-12 fok körül alakul, estére 5-7 fok köré hűl le a levegő.

Az ország többi részén is először köd és rétegfelhőzet lepi el a légteret, de ez napközben folyamatosan csökken majd. Legnagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felében, valamint az ország középső és északkeleti területein maradhat meg tartósan, itt szitálás is kialakulhat. Estétől délnyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, itt kisebb eső, zápor is lehet. Sopron környezetében olykor megélénkül a déli szél, másutt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-16, a tartósan borult, párás területeken 7-10 fok között alakul. Estére 1-8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden az éjszaka sokfelé képződő, terjeszkedő köd nagy része napközben is megmaradhat, és közben vastagabb felhősávok is átvonulhatnak felettünk. Helyenként több-kevesebb napsütésre lehet számítani, de szitálás vagy akár eső is előfordulhat. A déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 6-10, a kevésbé felhős részeken pedig 11-15 fok között alakul – írja a met.hu.

Az Időkép előrejelzése szerint a hétvégén akár az első hó is megérkezhet. A hét első felében sarkvidéki eredetű levegő érkezik Kelet-Európa fölé, de a Kárpát-medence időjárását még nem befolyásolja döntően: felhős, ködös időjárás várható. Szerdára azonban ez a sarkvidéki légtömeg nyugatabbra mozdul, Közép-Európába is beszivároghat: lassú lehűlés jöhet, csapadék, főleg eső, de hétvégén a hegyekben akár havazásra is mutatkozik némi esély.