KezdőlapBelföld10 éven át rabszolgaként tartottak egy férfit Nagymaroson

10 éven át rabszolgaként tartottak egy férfit Nagymaroson

Rabszolgaként tartottak egy férfit Nagykőrösön 10 éven keresztül. Folyamatosan bántalmazták, embertelen körülmények között élt.

Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag rabszolgaként tartották azt a most 29 éves férfit, aki tíz évvel ezelőtt egy nagykőrösi családnál kezdett el dolgozni. A police.hu közleménye szerint eleinte minden rendben volt: szabadon jöhetett, mehetett, ám egy idő után a mozgását korlátozták. Nem zárták be, nem tartották fogva, bár nem is kellett, hisz a férfi rettegett tőlük, miután rendszeresen megverték, éheztették, dolgoztatták – írják.

Bármennyire is szeretett volna kiszabadulni ebből a környezetből, a 42 éves R. Ferenc fizikailag és lelkileg is terrorizálta. Naponta tíz órát dolgoztatta, fizetséget sem kapott érte. Enni is csak egy tányérral kapott, egyszer egy nap, esténként. Tisztálkodni sem lehetett, volt, hogy slaggal locsolva fürdették. Fekhelye a ház udvarán volt, csak akkor engedték be az előszobába vagy a garázsba, ha esett az eső, vagy nagyon hideg volt. Testét számos sérülés borította, rugdosták, öklözték, léccel, fadarabbal, vagy éppen slaggal csépelték.

Mint írják, a férfi többször is megpróbált megszökni, ám mindannyiszor megtalálták, majd megtorolták a szökést. Az áldozat megfogalmazása szerint „nagy verést kapott”. Végül azonban sikerült valahogy megszöknie és találkoznia az öccsével, aki magához vette. 19 nappal később feljelentést tett, miután a testvére elmesélte neki, min ment keresztül. Mindketten féltek, mert hallották, hogy a család égre-földre keresi szökevény dolgozóját.

A rendőrök végül augusztus 30-án Nagykőrösön fogták el R.-t, aki a kihallgatásán mindent tagadott. Azt állította, soha senkit sem kényszerített munkára, a neki dolgozóknak megfelelő lakhatási körülményeket biztosított, napi háromszor adott enni, illetve egy ujjal sem nyúlt senkihez.

Az igazságügyi pszichológus szerint azonban az áldozat beszámolója logikus és élményszerű is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanújával nyomoz, R. Ferencet letartóztatták.