KezdőlapBelföldHoppá: titokban elvált férjétől Kovács Ágnes

Hoppá: titokban elvált férjétől Kovács Ágnes

Amilyen titokban ment férjhez, olyannyira nem tárta a nyilvánosság elé a válását Kovács Ágnes. Lapunk úgy tudja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi úszónő egy ideje már külön él gyermeke apjától. A szerelem elmúlt, de a jó viszony megmaradt, ami főleg a közös kisfiuk életének, fejlődésének szempontjából nagyon fontos.

A többdiplomás sportolónő még 2010-ben kötötte össze az életét Gáborral – a Blikk írta meg anno, hogy az ismerősök a délutáni polgári szertartás után félórával, SMS-ben értesültek a nagy hírről.

– Az eljegyzéskor beszélgettünk, milyen esküvőt szeretnénk. Én a nagy esemény mellett érveltem, míg a páromnak az volt a kérése, hogy meghitt ünnepség legyen. Ezért döntöttünk amellett, hogy a polgári szertartáson szűk családi körben mondjuk ki az igent – mesélte akkor Kovács Ágnes, aki azt is elárulta, az SMS nem csak az örömteli hírt tartalmazta, hanem a meghívót is buliba.

A kapcsolatuk gyümölcseként született 2011-ben Gábor Dominik, és sokáig úgy tűnt, a kötelékük erős alapokon nyugszik, minden a lehető legnagyobb rendben van közöttük.

– A férjem nevét felvettem, de –né nem lettem, és a hivatalos papíroknál, igen majd az ő nevét is használom, de a köztudatban most már szerintem mindig is Kovács Ági maradok – nyilatkozta a versenyszerű úszást 2008-ban abbahagyó Kovács még korábban az RTL Klub egyik műsorában.

Jó ideje azonban nem lehetett együtt látni a házasokat, s ennek az az oka, hogy különváltak az útjaik.

– Ahogy sajnos a legtöbb kapcsolat a mostani világban, az övéké is véget ért. Mindent megbeszéltek és úgy döntöttek, nem folytatják együtt – mondta a neve elhallgatását kérő informátorunk. – Nem nyilatkoztak róla, nem születtek belőle cikkek, a szurkolók, a rajongók nem értesültek róla, de ha Ágit a környezetében valaki megkérdezte a házasságáról, akkor elárulta, hogy már nincsenek együtt Gáborral. Egyébként Ági boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnik, sokat dolgozik ugyan, de nagyon szereti a munkáját, és a gyermeknevelés tölti még ki a mindennapjait.

Indirekt/Blikk