KezdőlapBelföldHajtóvadászatot indított a rendőrség a pécsi drogbáró után

Hajtóvadászatot indított a rendőrség a pécsi drogbáró után

Valóságos hajtóvadászat indult a pécsi drogbáró, Grubacs Igor után, ám a hatóságok immáron 35 napja bottal üthetik a horvát származású, de hosszú ideje hazánkban élő férfi nyomát.

Emlékezetes: a rendőrök január végén csaptak le egy bandára, 81 kilónyi marihuána cserélt volna gazdát Grubacs felügyelete alatt, ám neki sikerült kicsusszannia a nyomozók karmai közül. Grubacs talán már készülhetett a nehezebb, rejtőzködéssel járó időkre, legalábbis a Blikk mostani értesülései erre engednek következtetni.

Három héttel azután, hogy Igor nyomtalanul feszívódott, a rendőrség átkutatta a feleségével közös lakásukat, ahol egy autó pótkulcsát találták. Hamar meglett az asszony nevén lévő kocsi is, amelynek csomagtartójában egy hanyagul ottfelejtett táskában kétszázmillió forint lapult. Úgy tudjuk, a helyszínelők nyolc és fél órán keresztül számolták a pénzt, hivatalból nekik az összes bankó sorszámát jegyzőkönyvezni – teljesen pontosan: címletjegyzékelni – kell.

Persze, az sem kizárt, hogy Igor egyszerűen megfelejtkezett erről a kétszázmillióról. Ez a teória csak addig tűnik elképzelhetetlennek, ameddig az ember nincs tisztában Grubacs anyagi helyzetével. Csak azzal az üzlettel, amely miatt menekülnie kellett, negyedmilliárd, vagyis 250 millió forintot nyert volna. És ez „csak” egy volt a sok biznisz közül. Grubacs nemegyszer volt már büntetve, jelenleg is több eljárás vádlottja.

– Fogalmam sincs, hol lehet az ügyfelem, mindössze annyit tudok, hogy a jelenlegi eljárásokat, amelyek ellene folynak, felfüggesztette a bíróság – közölte dr. Lichy József, aki több ügyben is Grubacs jogi képviseletét látja el.

A pécsi éjszakai élet rettegett figuráját egyik ismerőse csak így jellemezte a Blikknek: „kétméternyi és százkilónyi színtiszta izom, aki nem kérdez, inkább üt”. Bűnözői palettáján szinte csak erőszakos bűncselekmények vannak, ám egyszer tett egy érdekes kitérőt. Elszerette egy nagyon gazdag roma származású ember feleségét, majd amikor kicsalta a nő szinte teljes vagyonát, visszaküldte az urához, mondván: ő már nem szerelmes belé. A felszarvazott férj nem nézte jó szemmel Igor hirtelen elmúló lángolását, és feljelentette a rendőrségen. Az ügy jelenleg bírósági szakaszban van. A magyar rendőrség a legkeresettebb bűnözők között tartja számon Grubacs Igort.

Indirekt/Blikk