KezdőlapCímlapSokkoló veszély: idegen életformák érkezhetnek a Földre

Sokkoló veszély: idegen életformák érkezhetnek a Földre

Ahogy az űrkutatás és a kereskedelmi felhasználása egyre növekszik, fel kell készülnünk rá, hogy eddig nem ismert életformákat hurcolhatunk be a Földre – írja a BioScience, az Amerikai Biológiai Tudományok Intézete által kiadott folyóirat. A veszély abban áll, hogy olyan mikrobák kerülnek a földre, amelyek nem őshonosak, és ezért nincs ellenük védettségünk, vagy épp ellenkezőleg, mi vihetünk el olyan mikroszkopikus élőlényeket, amelyek a máshol esetlegesen meglévő életet elpusztíthatják.

Tennünk kell annak érdekében, hogy csökkentsük a veszélyeket. Bár ezeknek kicsi az esélye, lehetséges, hogy a hatásuk extrém lehet. Ha ugyanis megtörténik a baj, az nagyon nagy lesz – jelezte Phil Cassey, a tanulmány egyik szerzője, az Adelaidei Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai tanszékének vezetője egy sajtóközleményben.

Cassey szerint szorosabb együttműködésre volna szükség az invazív fajokkal foglalkozó biológusok és az asztrobiológusok között, hogy erősíthessék a meglévő nemzetközi biológiai biztonsági protokollokat.

Lehetséges, hogy a Naprendszer többi része teljesen élettelen, tehát nincs semmi, ami fenyegetne minket, vagy amit mi fenyegetnénk. Azonban ha egy űrmisszió halálos vírussal térne vissza, annak mindenki megérezné a következményeit.

Indirekt/index.hu