KezdőlapCímlapVége: szakított Curtis és korsárlabdás kedvese

Vége: szakított Curtis és korsárlabdás kedvese

Ez a szerelem is véget ért! Úgy tűnik, képtelen megállapodni Curtis egy nő mellett. A rapper alig egy év alatt két hölgy szívét is összetörte.

Tavaly nyáron gyermeke édesanyjával, Krisztikével léptek külön utakra, a közelmúltban pedig kosárlabdázó kedvesével, Barnai Judittal is zátonyra futott a kapcsolatuk.

Nyughatatlan természete ismét a boldogsága útjába állt. Judit a közösségi oldaláról törölte a közös fotóikat, illetve egy sokatmondó bejegyzést tett közzé, amelyben arra utal, hogy valaki miatt nagyon összetört lelkileg. A szakítás tehát minden bizonnyal fájdalmas volt számára.

Már hetek óta lehetett hallani a pletykát, hogy Curtis magánélete – korábbi, hatalmas botlása után – megint mélypontra jutott. A Blikk azt is megtudta, hogy a zenész a közelmúltban új otthont rendezett be magának, ahová a párja már nem tartott vele. Ez azért nagyon beszédes volt, hiszen, ha minden rendben lett volna közöttük, és tombol a szerelem, nyilván nem legénylakásban akarna élni. Vajon mi történhetett: Hűtlenség okozhatta, hogy elváltak az útjaik?

Kerestük az érintetteket, de Curtist nem értük el, a párja pedig nem kívánt nyilatkozni. Judit egy ismerőse azonban megerősítette, amit már jó ideje pletykálnak.

– A hír igaz, Judit és Curtis egy ideje már nem alkotnak egy párt, szakítottak – árulta el a Blikknek neve egy, a kosárlabdázóhoz közel álló személy.

Pedig több esélyt is kapott a sorstól a rapper boldogságra. Az előző párja egy gyönyörű kisfiúval ajándékozta meg. Kitartott mellette a legnehezebb pillanatokban is, amikor a rapper a kábítószer bűvöletében élt, s kimaradt otthonról. Azután erőt vett magán, az elvonót is megjárta, visszatért párjához, szülők lettek. Végül mégsem működött a kapcsolatuk…

Nem sokkal ezután jött össze a kosárlabdázóval, akivel minden olyan szépnek tűnt, mint egy tündérmesében. A környezete és maga a rapper is azt gondolta, jó irányba változik. És valóban, szívét-lelkét beleadta a kapcsolatba, romantikus utazások és meghitt vacsorák követték egymást. Közben Curtis is visszatért Majka mellé a színpadra, profiként téve a dolgát. Úgy tűnt, minden rendben és végre révbe érhet minden fronton.

Ám október közepén bejelentette: határozatlan időre eltűnik a koncertekről. Sok rajongó a szívéhez kapott, nehogy a történelem megismételje önmagát és újra rossz útra térjen. Most kiderült, a párkapcsolatának is vége.

Indirekt/Blikk