KezdőlapBelföldMigránsokat szállító autó ütközött a fának: heten meghaltak

Migránsokat szállító autó ütközött a fának: heten meghaltak

Hét ember halt meg, négy pedig megsérült, miután egy illegális migránsokat szállító autó egy háznak ütközött és felborult hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szabó Szilvia korábban azt közölte, a baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton. Egy szerb rendszámú egyterű sofőrje – a mélységi ellenőrzésben résztvevő rendőröket meglátva – nagy sebességgel megpróbált elmenekülni, de a járművel egy háznak ütközött, az autó pedig felborult.

A balesetben heten a helyszínen életüket vesztették, négy ember pedig – köztük a sofőr – megsérült – mondta el a százados.

Szabó Szilvia közölte: a sofőrt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene – őrizetbevétele mellett – embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.

A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalom a környező utcákban halad.

Az egyterű Baja irányából tartott Szeged felé az 55-ös főút mórahalmi belterületi szakaszán. A baleset a mórahalmi temető közelében történt, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél. Az autó egy virágbolt bejáratának csapódott, s az ütközéstől az üzlet falából is kitört egy nagyobb darab. A jármű a becsapódás helyszínétől mintegy 20 méterre állt meg, az oldalán. Az egyterű hátsó része összeroncsolódott, az autó alkatrészei szétszóródtak a főúton – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.