KezdőlapCímlapTovább küzd az igazáért a két év börtönre ítélt UFO Zsolti

Tovább küzd az igazáért a két év börtönre ítélt UFO Zsolti

Megdöbbentő kijelentések! Varga Zsolt, az UFO együttes frontembere a jogerős, kétéves börtönbüntetésről szóló ítélet ellenére továbbra is állítja: nem követte el azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt felelősségre vonták.

A retrósztárt üzletszerű kerítés, kitartottság bűntette és három rendbeli, nagyobb kárt okozó csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság. Hajdú Péternek a vasárnap 21.50-kor a Life TV-n adásba kerülő Frizbi felvételén az énekes továbbra is tagadta a vádakat, sőt, azt állítja, az ügy kezdetekor, kilenc és fél évvel ezelőtt feljelentés nélkül tartóztatták le és került két évre előzetesbe.

– Nem jelentett fel senki engem. Valószínű titkos lehallgatások voltak vagy repülőtéri megfigyelések, nem tudjuk. Az nincs benne az ügyben, hogy ez a történet hogyan került oda, ahova került – állította a tévéfelvételen Varga Zsolt, akinek a szavait – érthetően – igencsak hitetlenkedve fogadta Hajdú Péter.

– Zsolti, miért figyelnének meg egy popsztárt? – tette fel a kérdést a műsorvezető, amelyre Varga Zsolt meglehetősen feszülten reagált.

– Általában a vádlottnak odarakják az orra elé, hogy honnan indult az ügy. Ennem nincs ilyen. Nem tudom, hogyan kezdődött, nincs feljelentés, mert az benne lenne az iratok között – erősködött az énekes, aki egyelőre nem kapta meg a jogerős ítélet indoklását, ám úgy gondolja, annak ellenére is továbbmegy a Kúriához – illetve ki akar használni minden fellebbezési lehetőséget –, hogy nem kell börtönbe mennie, az előzetessel ugyanis letöltötte a kiszabott büntetést.

– Nekem a becsületem fontosabb, ez a lemez itt beakadt – jelentette ki UFO Zsolti, aki a jogi harc mellett tele van fellépésekkel, az ítélet ellenére ugyanis sorra köti le a fellépéseket.

Indirekt/Blikk