KezdőlapCímlapTöbb vádpontot is ejtett a bíróság Alec Baldwin ellen

Több vádpontot is ejtett a bíróság Alec Baldwin ellen

Az ügyészség törölte az Alec Baldwin ellen felhozott vádak egy részét a halállal végződő 2021-es filmforgatás ügyében, ami jelentősen csökkenti a kiszabható büntetés hosszát – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott új bírósági iratokból.

A dokumentum szerint az új-mexikói ügyészség megváltoztatta álláspontját, és a gondatlanságból elkövetett emberölés vádjából a lőfegyverre utaló, a bűncselekményt és annak lehetséges ítéletét súlyosbító kitételt törölték.

Heather Brewer, az eljáró kerületi ügyészség szóvivője a döntést azzal magyarázta, hogy el akartak kerülni egy további jogi vitát a színész-producerrel és ügyvédeivel a Halyna Hutchins operatőr halála miatt indult eljárásban. Az illetékes megfogalmazása szerint az ügyészség célja, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság, nem pedig a „nagyvárosi ügyvédek” számláját akarják gyarapítani.

Alec Baldwin ügyvédei korábban úgy nyilatkoztak, a lőfegyverre való utalás beillesztése a vádba, mint súlyosító tényező, alapvető jogi hiba. Érvelésük szerint annak lehetősége ugyanis a 2021. októberében történt tragédia idején még nem szerepelt Új-Mexikó állam törvényében, a jog visszamenőleges alkalmazása pedig alkotmányellenes. Ha a színész ügyét a súlyosító körülményt figyelembe véve tárgyalták volna, az kötelezően minimum 5 év börtönbüntetést jelentett volna. A megmaradt vád, a gondatlanságból elkövetett elkövetés, maximum 18 hónap börtönnel és legfeljebb 5 ezer dollár pénzbüntetéssel sújtható.

A színész-producer első bírósági meghallgatása várhatóan pénteken lesz, amelyen várhatóan videókapcsolaton keresztül vesz részt.

Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen január végén emeltek vádat a Rust című western forgatásán lelőtt Halyna Hutchins operatőr ügyében. Alec Baldwin 2021. október 21-én az új-mexikói Santa Fében a Rust című film forgatása közben lőtte le a vezető operatőrt, a 42 éves Hutchinst és sebesítette meg Joel Souza rendezőt egy olyan kellékfegyverrel, amelyben – mindmáig tisztázatlan okból – éles lőszer volt.

Baldwin elhárította magától a felelősséget a szerencsétlen halálesetért, mondván, ugyan hátrahúzta a revolver kakasát, de nem húzta meg a ravaszt, s egyébként is Gutierrez-Reed és más fegyverszakértők dolga volt arról gondoskodni, hogy ne adjanak a kezébe éles lőszerrel töltött fegyvert.

Gutierrez-Reed a rendőrség szerint azt állította, vaktölténnyel töltötte meg a revolvert, mielőtt átadta azt David Halls rendezőasszisztensnek, aki azt továbbadta volna a színésznek azzal, hogy a fegyver „hideg”, ami a filmeseknél azt jelenti, hogy biztonságos a használata. Ezzel szemben Halls december 13-án az új-mexikói munkabiztonsági hivatal előtt tett tanúvallomásában azt mondta: sosem jelentette ki, hogy a Pietta reprodukciójában készült Colt .45-ös kézifegyver „hideg” lenne.

A Rust című western forgatását a halálesetet követően leállították, de a produkció célja, hogy a filmet befejezzék. A Rust Movie Productions közölte, hogy a forgatásokat tavasszal folytatják, amelyben a produceri feladatokat Matthew Hutchins, a 2021-ben életét vesztett operatőr, Halyna Hutchins férje veszi át. Azt egyelőre nem közölték, hogy a film felvételeit hol fejezik be, de a filmgyártó cég világossá tette, hogy a forgatási helyszínen működő fegyver és lőszer semmilyen formában sem lesz.

A múlt héten azt is bejelentették, hogy a filmforgatás körülményeit, valamint Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik.