KezdőlapCímlapSzerettei karácsonykor sem láthatják Fekete Dávidot

Szerettei karácsonykor sem láthatják Fekete Dávidot

Egyetlen szerettével sem találkozhat idén karácsonykor Fekete Dávid. A több mint százmillió forintos csalással gyanúsított győri énekes január 6-ig mindenképpen előzetesben marad, és így az ünnepeket is a rács mögött tölti. A járványügyi szabályok miatt ezt az időszakot magányosan kell eltöltenie, a járványhelyzet miatt ugyanis minden büntetés-végrehajtási intézetben egy ideje tilos a beszélő, így Fekete Dávidot a hivatalosan kapcsolattartóként megadott édesanyja és féltestvére sem ölelheti át. Ugyan valamennyit beszélhet velük telefonon, de ez lesz Dávid életének első karácsonya, amelyet nem a családjával tölt. Gyermekeit sem láthatja, igaz, erről állítólag a válófélben lévő szülők az ikrek védelmében közösen döntöttek.

– A járványügyi helyzetre tekintettel a fogvatartottak továbbra sem fogadhatnak látogatókat – tudtuk meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kommunikációs főosztályától, ahol azt is elmondták, hogy a látogatási tilalom ellenére komolyan veszik a kapcsolattartást. – Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a jogszabályban meghatározott kapcsolattartási jogaik egyéb módon érvényesüljenek, ezért biztosítjuk számukra a hosszabb időtartamú telefonálást és a Skype-alapú online videótelefonálás lehetőségét – közölte lapunkkal a szervezet képviselője.

Korábban megírtuk, hogy Fekete Dávid nem viseli jól a rács mögötti életet, s mivel a telefonbeszélgetés és a videókapcsolat nem helyettesítheti a személyes találkozást, a karácsonyi magány még nagyobb érzelmi terhet jelent.

Az országos parancsnokság egyébként folyamatosan figyeli és elemzi a járványhelyzetet, szem előtt tartva azt is, hogy a szomszédos országok miként állnak a látogatás kérdéséhez, és természetesen követve az operatív törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ útmutatásait.

– Az egészen biztos, hogy addig maradnak érvényben a megelőző intézkedések, amíg kollégáink és a fogvatartottak egészségének megóvása ezt szükségessé teszi. Ha ebben változás következik be, azonnal tájékoztatjuk a fogvatartottakat és hozzátartozóikat – árulta el a kommunikációs főosztály munkatársa.

A család személyesen legközelebb január elején láthatja az énekest, akkor lesz ugyanis a következő tárgyalása, amelynek során döntenek az előzetes hosszabbításáról vagy befejezéséről. Ám a járványügyi szabályozás ezt a találkozást is meghiúsíthatja, elképzelhető ugyanis, hogy a hozzátartozókat nem engedik Dávid közelébe.

Indirekt/Blikk