KezdőlapCímlapSzentendrére költöztek Tóth Gabiék

Szentendrére költöztek Tóth Gabiék

Kiderült, melyik városba költözött el Tóth Gabi és a családja. Krausz Gábor az új otthonukból jelentkezett be a kedvesével.

Tóth Gabi pár hónappal ezelőtt arról adott hírt, hogy szeretnének vidékre költözni a családjával, és ha minden jól megy, akkor tavasz második feléig össze is jön az álmuk. Az édesanya annyira elszánt lett, hogy még a kislányát is az új helyre íratta be óvodába, és elárulta, hogy már nagyon régóta húz a szíve a Dunakanyar felé.

Lelki szemeivel már látta maga előtt, ahogy a családi házukban élik a mindennapjaikat, és úgy tűnik, sikerült bevonzania a vágyait, ugyanis tegnap nem akárhonnan jelentkezett be. Az énekesnő az új otthonuk kertjében állt, illetve pár részletet is megmutatott a házukból. Ezúttal arra is fény derült, mégis hol kezdenek új életet. Férje, Krausz Gábor egy közös fotót osztott meg, ahol a helyszín is jelölve van, ez pedig nem más, mint Szentendre.

Minden változik, és mégis minden marad a régiben -írta a poszthoz.

Egy másik bejegyzésében pedig az új szomszédjukat köszöntötte, vagyis Vomberg Frigyest, akivel ráadásul egy műsorban szerepelnek.