KezdőlapCímlapSzabad az út: hivatalosan is elvált Szabó Zsófi

Szabad az út: hivatalosan is elvált Szabó Zsófi

Szabad az út a boldogsághoz! Szabó Zsófi nehéz időszakon van túl, házassága 4 és fél év után zátonyra futott gyermeke édesapjával, Kis Zsolttal.

Nem volt titok, a szakítás alaposan megviselte az RTL Klub műsorvezetőjét, de a Blikk úgy tudja, a felek végül mindenben megegyeztek, már a válást is kimondta a bíróság.

A boldogság akkor kopogtatott újra Zsófi ajtaján, amikor egyáltalán nem számított rá. Az amerikai edző, Shane Tusup hosszú udvarlás után rabolta el a szívét és fél év lángoló szerelem után a múlt héten a kezét is megkérte Monacóban.

– Zsoltival mindenben sikerült megegyezniük tavaly év végén, ráadásul a viszony is jó közöttük, a lezárást is csendben és békésen rendezték. Mindketten kellettek hozzá, de nem volt ajtócsapkodás, szülőként Mendel érdekeit tartották szem előtt. Éppen ezért most is gördülékenyen intéznek mindent, ami a gyerekkel kapcsolatos. Zsolt sűrűn van Mendellel és így Shane-nel is találkoztak már – árulta el a Blikknek egy ismerősük.

Most már mindketten új életet kezdhetnek, hiszen úgy tudni, ahogy Zsófi, úgy Zsolt is párra talált azóta.

indirekt/Blikk