KezdőlapCímlapStreamingszolgáltatással rukkol elő az RTL

Streamingszolgáltatással rukkol elő az RTL

Streamingszolgáltatást indít az RTL, hamarosan érkezik az RTL+.

Hamarosan bevezeti a 25 éves csatorna az RTL+ nevű streamingszolgáltatást, mely keretében a streamingplatformoktól már megszokott előfizetéses és reklámmentes rendszerben juthatunk tartalmakhoz.

Vidus Gabriella, az RTL vezérigazgatója elmondta: a piacon egyedüliként elsősorban a magyar közönségnek terveznek műsorokat készíteni, melyeket kizárólag az RTL+ platformjára szánnak. Az oldalon lévő tartalom igencsak sokszínű lesz: a saját gyártású és vásárolt fikcióktól kezdve a dokumentumfilmeken át a realityig minden műfaj megtalálható lesz raja.

„A piacon ez lesz az egyetlen olyan platform, aminek kimondottan az a célja, hogy helyi magyar nyelvű tartalmat szolgáltasson az előfizetőinek. Fontos hangsúlyozni, hogy ebben az esetben nem a jelenlegi lineáris műsorainkról beszélünk, hanem kizárólag erre a platformra készülő, speciális tartalmakról” – mondta.

Vidus hozzátette azonban, hogy az új platform megjelenése nem jelenti azt, hogy az RTL Most szolgáltatás megszűnik. „Az RTL+-on belül három csomagot kínálunk majd, és ebből kettőt jelenleg RTL Most és a RTL Most+ néven már ismer a közönség. Megmarad tehát az RTL Most funkciója, hogy regisztráció után rövid ideig bárki visszanézheti a lineáris tartalmaink egy részét, és az RTL Most+ által nyújtott funkció is, ami jelenleg szinte minden lineáris előfizetőnek a rendelkezésére áll” – fogalmazott az rtl.hu-nak adott interjújában.