KezdőlapCímlapSoha nem hagyhatja el a pszichiátriát BB Évi

Soha nem hagyhatja el a pszichiátriát BB Évi

Az egykori ünnepelt sztár, BB Éva jelenleg 24 órás felügyelet alatt áll, s úgy tűnik, már soha többé nem hagyhatja el a pszichiátriát.

Párkányi Éva húsz évvel ezelőtt a Big Brother című valóságshow-ban tűnt fel és vált országosan ismertté. A fiatal kaposvári pultoslány meg is nyerte az első évadot, ami után teljesen megváltozott az egész élete.

Évinek azonban a hirtelen jött népszerűség és pénz a vesztét okozta. Rossz társaságba keveredett, a nyeremény pedig elkezdett kifolyni a kezéből. Alkohol- és drogproblémái voltak, így 2005-ben már elmegyógyintézetben kezelték, 2009-ben pedig skizofréniát diagnosztizáltak nála.

Jelenleg egy pszichiátriai intézmény lakója, ahol 24 órás felügyelet alatt áll. Egy, neve elhallgatását kérő ismerős szerint már nincsenek olyan hatalmas problémák vele, de megesett, hogy rákiabált az alkalmazottakra, vagy úgy viselkedett velük, mintha az ellenségei lennének.

– Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota. Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skrizoféniával vitték be az intézménybe – mesélte Éva egyik ismerőse a Borsnak.

– Szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet. Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van – tette hozzá az ismerős.

Évának a pszichiátrián született meg a kisfia is, aki a nagynénje gondozásába került, miután Évi delíriumos nyomorba sodródott. A hírek szerint második gyermeke egy Ozzy névre hallgató hajléktalan férfitől fogant meg, akivel csupán két hetet volt együtt. Marcell már a pszichiátriai kezelése közben született meg, ő nevelőszülőkhöz került.