KezdőlapCímlapShania Twain vallomása: majdnem belehalt a koronavírusba

Shania Twain vallomása: majdnem belehalt a koronavírusba

Shania Twain napokig az életéért küzdött azután, hogy elkapta a koronavírust.

Shania Twain egy interjúban vallott arról, hogy korábban elkapta a koronavírust, amely az életét veszélyeztette. A countryénekes a svájci Genfi-tónál lévő otthonából mentőhelikopterrel szállították kórházba.

  • Olyan volt, mint a sci-fi, úgy éreztem, mintha egy másik bolygóra megyek, vagy ilyesmi – emlékezett vissza Shania.

Az énekesnő hozzátette, hogy asztmás, emiatt pedig kapott egy nagyon rossz rohamot, majd pedig jött a tüdőgyulladás.

  • Mindennap megtelt a tüdőm gyulladással. Mindennap. 12 napon keresztül haldokoltam. Szerencsére kaptam plazmaterápiát, és az bevált – tette hozzá.

Shania már korábban is megküzdött az életéért, vagyis inkább a hangjáért: az ötszörös Grammy-díjas énekesnő hangja elvesztése után egy évtizedig nem énekelt. Az orvosok végül Lyme-kórt diagnosztizáltak nála egy 2004-es kullancscsípés következtében, amely szerintük károsította a hangszálai idegeit. Fizikoterápiával újra megtanult énekelni, és 2018-ban nyitott torokműtéten esett át, hogy megerősítsék a legyengült idegeket.