KezdőlapCímlapRocksztár lesz Pachmann Péterből

Rocksztár lesz Pachmann Péterből

A TV2 műsorvezetője korábban már megcsillogtatta énektudását: 2016-ban Péter Szabó Szilviával megnyerte a TV2-n futó A Nagy Duettet. Most újabb nagy dobásra készül.

A Mokka műsorvezetője három hónapig dolgozott egy projekten, amit az év legnagyobb dobásának szán. Pachmann Péter rajong a rockzenéért, amit most lehetősége adódott megmutatni.

– Régóta a bakancslistámon szerepelt, hogy készítsek egy videóklipet, de nem olyan értelemben, hogy mondjuk a Junkiesnak, hanem olyat, amiben én is énekelek. Megkerestem az AvantGarden nevű zenekart, Pál­falvlivey Attilát és Alföldi Miklóst, akik nagyon nyitottak voltak arra, hogy a szintipopos világukat egy kicsit rockosítsák. Az eső videóklip, ami ma megjelenik, az épp egy nagyon lírai szerzemény, kevésbé rockos, de a második dal már jóval zúzósabb lesz – kezdte Pachmann.

A tévés elmondta: a „Nem hittél bennem” című dal klipje egy lillafüredi kastélyban játszódik. A két főszereplő egy kislány és egy kisfiú, akikből a történet során nő és férfi válik.

– Ez a klip tulajdonképpen rólunk is szól. Arról, hogy néha hiszünk egymásban, néha nem, néha hiszünk az életben, néha nem. Azt majd meglátják az olvasók, hogy mi lesz a történet vége. A két főszerepet a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színészei alakítják. Nem tagadom, óriási meló volt, én találtam ki az egészet, szerintem nagyon szép lett, a TV2 egyik operatőre forgatta és egy Londonban élő ismerősöm vágta meg. Ilyen az igazi csapatmunka – áradozott Pachmann.