KezdőlapCímlapRippel Feri újra szerelmes

Rippel Feri újra szerelmes

Rippel Feri majd három éven át volt szingli, de a magányos éjszakáknak most vége.

A világhírű artista hosszú ideje nem találta  a párját, aminek az lehetett az oka, hogy nagyon magasra tette a lécet, és a számára fontos ismérvekben nem kötött kompromisszumot. Az 51 éves egészségtudatos hírességről tudni lehet, hogy legutóbbi kapcsolatának is azért lett vége, mert a hölgy nem követte őt az egészséges táplálkozás útján. 

Nos, Rippel Feri a jelek szerint most megtalálta az igazit. Az artista egyelőre csak ismerőseivel osztotta meg boldogságát. Feltöltött egy közös képet is, de a hölgy egyelőre nem mutatta meg az arcát. Ugyanakkor Feri egy igen érzelmes szöveget is mellékelt a bejelentéshez. 

 „A szerelem túl van minden okoskodáson – felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát”- írta posztjában Rippel Ferenc. 

Indirekt/ripost.hu