KezdőlapCímlapRégóta problémákkal küzdött Gyenesei Leila és Monoki Lehel

Régóta problémákkal küzdött Gyenesei Leila és Monoki Lehel

Véget ért a szerelem Gyenesei Leila és Monoki Lehel között. A két sportriporter két évvel ezelőtt a közös munkahelyén ismerte meg egymást. Komoly terveik voltak, s úgy tűnt, boldogok együtt, ám mint a Blikk megtudta, régóta problémákkal küzdöttek.

Már karácsony előtt felmerült, hogy az Aréna4 két műsorvezetőjének véget ért a kapcsolata, miután mindketten letörölték a közösségi oldalaikra korábban feltöltött közös fotókat. Azóta próbáltuk utolérni őket, de egyikük sem akart reagálni a feltételezésekre, később pedig a telefont sem vették fel. A jelek azonban valósnak bizonyultak, Leila ugyanis szerda este egy hosszú posztban megerősítette, hogy Lehellel valóban elváltak az útjaik.

„Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része. Sokszor felmerül, hogy a mai világban a kapcsolatok egy életre vagy egy időszakra szól(hat)nak? A valóság, a tapasztalatok azonban ritkán találkoznak azzal a mély belső vággyal, amire a lélek szomjazik, azaz egy életre szóló kapcsolat után. A porszemektől a szemünkben azonban az élet még csodálatos, a tapasztalatok tanulságok. Az erőmet és az energiámat pedig más dolgok irányába vihetem, amelyektől az elmém és a lelkem is gazdagodik. Egy független, erős nő és édesanya vagyok, aki minden nehézségért (is) hálás az életében, mert tudom, hogy tanulni és fejlődni lehet ezek által is. Az élsport is hosszú évtizedeken keresztül erre tanított” – írta közösségi oldalán az egykori sportoló.

A két fél ennél többet a megkereséskor sem akart mondani.

Lapunk azonban megtudta, hogy a szerelmesek valójában jó ideje problémákkal küzdöttek, amelyeket nem sikerült megoldaniuk. Arra azonban nagyon ügyeltek, hogy a külvilág ebből semmi ne érzékeljen, bár a Párharc című műsorból kiderült, hogy nagyon különböznek egymástól, és sok mindenben nem értenek egyet.

– Az egyik nagyszabású karácsonyi partin találkoztam velük, ott kéz a kézben jelentek meg. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van közöttük, ezért meglepődtem, amikor megtudtam, hogy szakítottak – mesélte a Blikknek a pár egyik ismerőse. Közeli barátjuk azonban elmondta, várható volt a szakítás.

– Régóta vannak gondjaik, amiket próbáltak megoldani, egy idő után azonban belefáradtak, és jobbnak látták, ha elengedik egymás kezét.

A szakítás ellenére továbbra is jelen lesznek egymás életében, hiszen évek óta ugyanannál a tévécsatornánál dolgoznak, így a találkozások, közös munkák elkerülhetetlenek lesznek. Leila tavaly még helyettesítette is a kedvesét, amíg Monoki hónapokon át Dominikán forgatta az Exatlont. A csatorna pedig továbbra is számít rá, hiszen a már meglévő műsorai mellett a hamarosan induló Galileót is ő vezeti majd a kábeltévéhez tartozó Max4 csatornán.