KezdőlapCímlapMost már biztos, hogy Dwayne Johnson nélkül ér véget a Halálos iramban

Most már biztos, hogy Dwayne Johnson nélkül ér véget a Halálos iramban

Ezt nehéz lesz túlélnünk, Dwayne Johnson nem lesz benne a Halálos iramban utolsó két részében.

A koronavírus-járvány miatt már a 9. rész is csúszással került a mozikba június 25-én. Ebből következően a következő epizód is csúszik. A Universal Pictures bejelentette, hogy a saga 10. – és egyben utolsó előtti – része 2023. április 7-én érkezik. A forgatás 2022 januárjában kezdődik, és most úgy tűnik, hogy a Halálos iramban 10. és 11. részét egymás után leforgatják.

„Csak éljük meg előbb a tizedik részt – mondta az egyik főszereplő, Vin Diesel Entertainment Weekly-nek. – Persze, ha a stúdió azt mondja, hogy nem tudunk ennyi mindent lefedni egyetlen filmben, amit le kell fedni, akkor el tudjátok képzelni, hogy mi fog következni. Újabb részek.”

Az viszont biztos, hogy az új filmben Dwayne Johnsont már nem láthatjuk. A Szikla kiszállt a Diesellel való vitája miatt. Johnson nemrég azt nyilatkozta: „Sok szerencsét kívánok nekik a Halálos iramban 10 és a Halálos iramban 11, valamint a többi Fast & Furious filmhez, amit nélkülem csinálnak.”

Rajta kívül az is kérdéses még, hogy John Cena visszatér-e Jakob Toretto szerepében. Két év múlva már okosabbak leszünk.

Indirekt/Blikk