Bár a színész már kikerült az elvonóról, állítása szerint a betegsége mellékhatásaként anhedónia alakult ki nála, vagyis képtelen az öröm érzésére. Molnár Gusztáv elárulta, jelenleg anyagilag is padlóra került.
Molnár Gusztáv nemrég az elvonón töltött időszakáról vallott: eszerint az első 153 napot végigsírta, magányos és kétségbeesett volt. Most ugyan már visszatért a színpadra, ahol egy monodráma során a gyerekkori traumáival küzd meg, tudja, a legnagyobb kihívás még csak most jön, az elvonó után.
„Most tartok az utam legelején, amihez egy mankót kaptam a terápián, hogy újra járni tudjak, és ismét boldoguljak az életben. Bár, bevallom, sokszor nem találom a helyemet a világban, hisz’ mégiscsak egy évet töltöttem a külvilágtól elzárva. Nagyon sokszor zavarnak az emberek, elveszettnek érzem magam, és szakmailag sem találom a helyemet, de utóbbi abszolút tudatos döntés volt a részemről. Tudniillik igyekszem kerülni mindent, ami a régi életemhez köthető” – osztotta meg a Drága örökösök egykori sztárja a Story magazinnal. Molnár kiemelte: az elvonó első heteiben egyáltalán nem látta értelmét az életének.
„Nagyon megtörten kerültem be az elvonóra. Legalább három hónapnak kellett eltelnie, ahhoz, hogy egyáltalán lássam értelmét a gyógyulásnak. Teljesen kilátástalannak éreztem az életemet, tudván, hogy megbuktam férjként, apaként, színészként, barátként, emberként.”
Ám később a szakemberek által jobban megismerte a betegségét, annak következményeit, ezáltal saját magát is, így például azt, hogy jelenleg képtelen a boldogság megélésére.
„Például ma már tudom, hogy az aktív szerhasználóknál kialakul egy úgynevezett anhedónia, azaz az öröm érzésére való képtelenség. Bár szörnyű ezzel szembesülni, de kiderült, hogy amíg nem áll helyre az idegrendszerem, addig élettanilag képtelen vagyok a boldogságra” – vallotta be a színész, akinek anyagi értelemben is teljesen a nulláról kellett kezdenie mindent.
„Mindenem elveszítettem az elmúlt években, se lakásom, se autóm, se megtakarításom nincsen. Egyelőre arra sem futja, hogy összegyűjtsek kéthavi kauciót, úgyhogy most az egyik sorstársamnál élek, és azon vagyok, hogy a saját lábamra álljak.”
A színész az interjú során elárulta, hogy már látja a fényt az alagút végén, annak ellenére, hogy tisztában van vele, az első év a legnehezebb a rehabilitációt követően. De egy dologban a jövőjét illetően biztos…
„Azért valamihez igyekszem tartani magam. Szeretnék józan maradni, de nem áltatom magam: a visszaesés bármikor benne van a pakliban. Csak most már annyival szerencsésebb helyzetben vagyok, hogy vannak eszközeim a gyógyulásra, tudom, hogy mit kell csinálnom, kihez, hova kell fordulnom, hogy ne haljak bele a függőségbe.”
