KezdőlapCímlapMegtalálták: már nem körözik Molnár Gusztávot

Megtalálták: már nem körözik Molnár Gusztávot

Napok óta rendőrségi körözés volt érvényben a Drága örökösök alkoholproblémákkal küzdő egykori sztárja ellen.

A rezsiszámlánkra is nagy hatással van a klímaváltozás: itt a bizonyíték, mérhető a változás

Elfogatóparancsot adott ki Molnár Gusztávra a bíróság, és Molnár körözési fotója is megjelent a rendőrség honlapján. A színészt rendőrségi fotója alá azt írták a rendőrök, hogy a körözési eljárást rágalmazás miatt folytatják, de több részlet nem derült ki. Információink szerint Molnár egy vidéki rehabilitációs intézetben próbál kigyógyulni a függőségéből.

Molnár Gusztáv mostanra azonban előkerült, ugyanis a rendőrségi körözéséről szóló weboldal már nem aktív, azaz a hatóságok megtalálták őt.

A színész elleni körözést a bíróság vonta vissza, ugyanis sikerült beazonosítani a tartózkodási helyét.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a Budapest Környéki Törvényszéket, ahol megerősítették értesülésünket, miszerint a bíróság vonta vissza a színész ellen kiadott elfogatóparancsot. – A bíróság adta ki az elfogatóparancsot november 21-én, és november 23-án szintén a bíróság vonta vissza azt. Ennek oka az, hogy immár, nem állnak fönn az elfogatóparancs kiadásának feltételei. A keresett személy tartózkodási helye immár hivatalosan ismert, felkutátására már nincs szükség – hangzott a Törvényszék hivatalos válasza megkeresésünkre.