A Viszkist határtalan boldogsággal tölti el, hogy ott lehetett második gyermeke születésénél. Ambrus Attila kendőzetlenül mesélt a szülés pillanatáról és arról, hogy miért érzi úgy: most már tényleg halhatatlan.
Múlthét pénteken jött világra Ambrus Attila második gyermeke, Magor Attila. A Viszkis a Borsnak mesélte el, milyen boldog, hogy kedvese ezúttal egy fiút szült neki. Ambrus telefonon vallotta be, hogy határtalanul boldog, és már egészen kerek az élete: „Azt gondolom, hogy most már igazán halhatatlanná váltam”.
Attila úgy érzi, most már mindene megvan; tíz évvel ezelőtt még gondolni sem merte, hogy egy ilyen csodálatos család tagja lehet. A Viszkis büszkén mesélte el, hogy végig Réka mellett volt a szülőszobán, akit támogatott, ahogy csak tudott, hogy világra jöjjön a kis trónörökös.
A feleségem már mondta is nekem, hogy gyárt a részemre egy ‘segédbába’ oklevelet, mert olyan ügyesen végeztem a dolgomat. Mindent végignéztem, egy percig nem rendültem meg. Az első gyermekemnél is én vágtam el a köldökzsinórt, és ez most sem történt másképpen. Csodálatos érzés volt, amikor kezembe foghattam a 4 kiló 15 dekás, 56 centis Magort. Iszonyatosan nagy ereje van a kisfiamnak. Nagyon cuki és hihetetlenül szép gyerek. Tudom, hogy ez elfogultan hangozhat, de akkor is: az én kis Magorom egy gyönyörű kisfiú.
Attilának nem is lett volna más választása, ott kellett lennie a szülésnél, hiszen a felesége is ragaszkodott hozzá, hogy a párja mellette álljon a nehéz órákban.
Réka azt mondta nekem, szerinte minden férfinak kutya kötelessége ott lenni felesége mellett a világrajövetel alatt. Nyilván amennyiben ez megoldható. Hatalmas segítséget tud nyújtani, ha ott az ember párja. Mind testileg, mind lelkileg. Kicsit zavarta, hogy a kórházban más ember vezette le a szülést, mint akihez az elmúlt kilenc hónapban járt. Ez nyilván nem a kórház, hanem a rendszer kaotikussága, de szerencsére nagyon jó szakemberek vettek minket körbe, és nem történt semmi probléma – tette hozzá Ambrus Attila.
A Viszkis vasárnap már haza is vihette feleségét és kisfiát a kórházból. Noha szinte madarat lehet vele most fogatni a boldogságtól, jól tudja, várja a munka.
„Én lennék a legboldogabb, ha most leülhetnék és ameddig van bennem erő ölelhetném magamhoz a kisfiamat, de közelednek az ünnepek. Hétvégente ki kell mennem piacozni, jönnek a karácsonyi rendelések. Meg kell élni valamiből és biztosítanom kell a családomnak mindent, amire szükségük van. Anyósom szerencsére besegít majd. Kislányomat ki kell vennünk majd az óvodából, mert hát ugye a kisgyerekek mindent elkapnak egymástól és nem szeretnénk, hogy bármi baja legyen a kicsinek. A kis Annus is várja már, hogy találkozzon az öcsikéjével. Most lesz hároméves, és biztos vagyok benne, hogy remek nővér lesz belőle. Vagy hát… Hál Istennek, már az is lett” – mondta.
