2022.05.26
Evelin, Fülöp
Kezdőlap Címlap Még Csutival is gyakorolta most megjelent dalát Kulcsár Edina

Még Csutival is gyakorolta most megjelent dalát Kulcsár Edina

Annak ellenére, hogy nem érte meglepetésként Csutit Kulcsár Edina első dala, azt korábban nem tudta, hogy a dal szövege róla szól.

Hétfőn jelent meg Kulcsár Edina első saját dala, amely már több mint egymillió megtekintésnél jár. Az egykori szépségkirálynő dala az Egyetlen szó címet viseli, és volt férjéhez, Csutihoz szól, a házasságukról és a szakításukról.

Csuti a dal megjelenése után a Blikknek úgy nyilatkozott, nem érte meglepetésként, ismerte a dalszöveget, ráadásul Edina nagyon sokszor vele gyakorolta. Ám most az is kiderült, hogy ekkor még nem sejtette, hogy a szöveg valójában róla szól.

A dalon én már réges-régen túl vagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól – mondta Kulcsár Edina volt férje a Borsnak.