KezdőlapCímlapMár edzeni is közösen jár Szabó Zsófi és Shane Tusup

Már edzeni is közösen jár Szabó Zsófi és Shane Tusup

Szabó Zsófi és Shane Tusup szerelme bombaként robbant be a köztudatba. Amióta felvállalják nyilvánosan is, hogy együtt vannak, egyre több képet és videót tesznek ki egymásról a social media felületeikre.

Az Év Sportolója Gálán jelent meg először nyilvánosan párként Szabó Zsófi és Shane Tusup. A szerelmesek rendkívül jól mutattak egymás mellett a képeken. Bár már a karácsonyt is együtt töltötték, ez volt az első hivatalos esemény, ahova együtt érkeztek meg. Azóta az a hír is napvilágot látott, hogy Zsófi hét év után végre újból sorozat szerepet vállalt el, hiszen január 31-től az RTL Klub képernyőjén lesz látható a Hotel Margaret című krimiben.

Az álompár mindkét tagjának szerves részét teszi ki a sportolás az életében, ezért még edzeni is közösen járnak. A tegnapi nap például a budaörsi hegyekben voltak futni, túrázni. Mindketten posztoltak képet is az Instagramra róla, amint épp a csúcson járnak-kelnek. Este pedig már lovagló edzésen vett részt Zsófi, akit ezek szerint Shane is elkísért, mivel egy napig megtekinthető storyjában megjelölte és ennyit fűzött hozzá: „Imádom nap”. Szerelme pedig így nyilatkozott a napról:

„Egy egyszerűen tökéletes délután! Köszönjük a nagyszerű élményt Markocsán Sándor! Amikor két őrült edző találkozik, és minden tiszteletem a tiéd. Zsófi te pedig aki mindig inspirálsz!”

Indirekt/Blikk