KezdőlapCímlapLátványos visszatérésre készül Janet Jackson

Látványos visszatérésre készül Janet Jackson

Látványos visszatérésre készül Janet Jackson, hogy visszafoglalja rég elvesztett trónját a popdívák között. A hírek szerint világ körüli turnéra indul, és tíz év után Európában is koncerteket ad. Eredetileg ezt 2020-ra tervezte, de a Covid-járvány közbeszólt.

A szebb napokat látott énekesnő karrierje a 80-as évek második felétől indult be igazán, ekkor lépett ki bátyja, Michael árnyékából, és volt idő, amikor komoly vetélytársa lett. 86-os, Control című lemezét már 14 millió példányban adták el, 1993-ban pedig a Janet című album elérte a húszmilliós példányszámot. Bátyja épp ebben az évben került bajba, gyerekek zaklatásával vádolták, és menedzsmentje a töretlen népszerűségű Janet segítségével igyekezett megmenteni Jacko karrierjét. Így készülhetett el egyetlen közös felvételük, a Scream, amelynek furcsasága, hogy a testvérek nem találkoztak, mert Michaelt a menedzsmentje nem engedte húga közelébe, így Janet nappal énekelte fel a szólamát, míg a bátyja éjszaka.

A 90-es években nem akadt nála sikeresebb, népszerűbb énekesnő, és talán így maradt volna a 2000-es években is, ha nem következik be a híres-hírhedt „baleset” 2004 februárjában a Super Bowl félidejében, amikor Justin Timberlake-kel lépett fel, s amelynek végén az énekes letépte partnere felsőjét, a világ elé tárva az énekesnő bal mellét. Ha feltűnést kerestek, azt sikeresen elérték, a jelenet bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint amire a legtöbbször kerestek az interneten. Az ötszörös Grammy-díjas Janet karrierjét azonban kettétörte: egy csapásra megszűnt elérhetetlen világsztár lenni, abban az évben kiadott lemezéből már „csak” 1,2 millió fogyott el.

A megkopott hírű popdíva háttérbe húzódott annak reményében, hogy elül a botrány, majd 2012-ben hozzáment Wissam al-Mana katari üzletemberhez, és szinte teljesen eltűnt rajongói szeme elől. A dollármilliárdos férj ugyanis zárkózott, titokzatos vállalkozó, kifejezetten kerüli a nyilvánosságot, és Janettől is elvárta, hogy a családjának éljen. Az énekesnő gyakorlatilag visszavonult, állítólag áttért az iszlám hitre. Annyit azért tudni lehetett, hogy 2017 elején megszületett a házaspár közös gyereke, Elissa. Három hónappal később, áprilisban érkezett a hír, amire senki nem számított: a pár elvált.

Janetet egy ideig lefoglalta az anyaság, de két évvel ezelőtt már úgy érezte, ideje újra kilépni a reflektorfénybe, mert talán még van hely számára Beyoncé és Rihanna mellett.

– Néha olyan dolgok történnek, amelyekre nem számítasz, vagy az életed olyan szakaszába érkezik, amikor hátrább kell lépned, szünetet kell tartanod – magyarázta a People magazinnak ideiglenes visszavonulásának okát. – De most már sokszor kérdezgetik a rajongók: Mikor jön ki új lemezed? Ez a munkám, és túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne csináljam.

De a visszatérést elodázta a világjárvány, és az idő nem az 56 éves Janetnek dolgozik. Számára valószínűleg „ez a harc lesz a végső”, ez a turné az utolsó esélye, hogy visszaszerezzen valamit a régi dicsőségéből.