KezdőlapCímlapKözös fotóval emlékezett az elhunyt Damu Rolandra a TV2 műsorvezetője

Közös fotóval emlékezett az elhunyt Damu Rolandra a TV2 műsorvezetője

Több ismert ember is a maga módján búcsúzik a ma hajnalban, tragikusan fiatalon, alig 47 évesen elhunyt színészre.

A TV2 Zenebutik műsorvezetője, Barna Barnabás igencsak közelről ismerte Damu Rolandot, öt évvel ezelőtt még egy közös jótékonysági akciójuk is volt.

„Egy leukémiás kisgyerek megsegítésére szövetkeztünk 2016-ban. A kis Dominiknek egy steril szobát szerettünk volna összehozni – emlékszik vissza a zenész berkekben csak ’Mulatós Herceg’-ként ismert Barnabás. – Elhatároztuk, hogy egy 220 kilométeres gyalogtúrára indulunk: Petőfi Sándor híres útján, Debrecenből Budapestre a fő út mentén. Sajnos végül különböző okok miatt ez a túra elmaradt, a segítség azonban nem. Félmillió forintot Harsányban, ’A világ legtöbb plüssmackója guinness rekord’ rendezvényen adtam át a családnak. Nagyon sajnálom Rolandot, mert bár az utóbbi időben elvesztettük egymást szem elől, igencsak megrázott a halálhíre. Remek színész volt, vele született tehetséggel, de nem futhatta be azt a karriert, ami kijárt volna neki. Valahogy az élet másképp akarta…”