KezdőlapCímlapKoronavírusos társukért imádkoznak a Magna Cum Laude zenészei

Koronavírusos társukért imádkoznak a Magna Cum Laude zenészei

Zenésztársukért aggódnak a Magna cum Laude tagjai, gyűjtést is szerveznek a súlyos állapotban, koronavírussal kórházban fekvő zenész kezelésére, felesége felhívása alapján.

„Kedves Magnások!

Talán néhányan, a régi rajongók közül emlékezhettek rá. Magda Lala, Barátunk, Zenésztársunk, Testvérünk. Mi csak így nevezzük őt. Több alkalommal segítette zenekarunkat a koncertjeinken, tette még különlegesebbé Magnatofon című dalunkat, felejthetetlen billentyű játékával. Most rajtunk a sor! Nekünk kell segítenünk rajta. Az alábbi posztban találjátok felesége, Natália segítség kérését. Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!” – írja Facebook-oldalán a zenekar, és közülték a zenész feleségének posztját is.

Abban egyebek mellett ez áll:

„Néhány hete mind a ketten egyszerre kerültünk kórházba kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával. Engem a covid osztályon ápoltak, Lajost azonnal az intenzívre vitték.

Röviden, én már itthon folytatom a gyógyszeres kezelést. Lajos tüdejének 80 % – a gyulladásban volt mire az osztályra került. Két nap múlva lélegztetőgépre kapcsolták. Az állapota tovább romlott a következő napokban, a műtüdős kezelés mentette meg az életét. Azóta a tüdeje 100 % – a érintett a gyulladásban, nem maradt ép felület. Nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van.

Már 3 hete tartják mélyaltatásban, lélegztetőgépen és műtüdős kezelésen. Amit tudhatunk, hogy a folyamat hosszú és időigényes. A további gyógyulásához, műtéthez, kezeléseihez, rehabilitációjához, amire számítunk és amire nem, minden máshoz, amit most az élet elénk állít szeretnék gyűjtést szervezni.

A helyzet érzelmi részéről nem is szeretnék beszélni… bármit is írnék nem fejezné ki azt, amit érzek. A család teljes összefogásban és támogatásban ott áll mellettünk.

Amíg tudok anyagilag is kitartok, de a tartalékaink végesek.” – a posztban szerepel a bankszámlaszám, a segítő szándékú emberek itt találják: