KezdőlapCímlapKitört a háború Alekosz és Szőcs Reni közt

Kitört a háború Alekosz és Szőcs Reni közt

Alekosz nehezményezi, hogy az énekesnő megosztotta a neki címzett, privát üzeneteit.

Meglepő konfliktusba keveredett Szőcs Renáta és Nagy Alekosz. A népszerű énekesnő közösségi oldalán nem sűrűn foglalkozik bulvár dolgokkal. Dalaival, koncertjeivel és mindennapos munkáival kapcsolatos posztjaiban nem különösebben teregeti ki a magánéletét, ám a tegnapi nap folyamán megosztott egy privát beszélgetést, amire sokan felkapták a fejüket.

Az említett facebookos beszélgetésben ugyanis a Való Világ negyedik szériájának győztese, Nagy Alekosz vette fel vele a kapcsolatot, aki 2021 májusában randira is hívta az előadót, ám ő erre nem kívánt reagálni.

A történet itt véget is érhetett volna, ám Alekosz közel egy év elteltével, most vasárnap Reni egyik 24 órán át látható sztorijára reagálva ostobának nevezte az énekesnőt, aki ezt követően úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza a reality-sztár üzeneteit.

„A legtöbbször, ha bántó üzenet érkezik, megpróbálom azt is helyén kezelni, és a pozitív visszajelzésekből merítkezni. Most azonban megosztom veletek Nagy Alekosz sértő, és felháborító üzenetét. Azért teszek így, mert egy közszereplő nem hogy kivételt élvez, de még inkább fontos volna, hogy az alapvető emberi normákat be tudja tartani. Neki ez nagyon nem sikerült. Többszörösen sikerült megaláznia mint nőt, és mint erdélyi magyart is.

A történet a következő:

Alekosz először kedvesen próbált közeledni felém. Ismerősnek jelölt, amit én illendően el is fogadtam, nem látva ebben semmi kivetnivalót.

Később már picit tolakodóan randizni szeretett volna, amire nem reagáltam, hiszen nyilvánvalóan tudhatta ő is, hogy boldog párkapcsolatban élek, így magyarázkodnom is felesleges lett volna, hogy miért is tiszteletlen az invitálása.

Ma reggel viszont minden határt átlépett, amikor korábbi sikertelenségét úgy próbálta megtorolni, hogy alpári stílusban sértegetni kezdett, és ostobának titulált.

Nőként kikérem magamnak, azt a stílust, amit Alekosz megenged magának! Ráadásul nem csak nőiességemben próbált megalázni, hanem bősz románozásba is kezdett. Egészen elképesztő, hogy 2022-ben még vannak emberek, akik magukra férfiként tekintenek, és még mindig ezen a szinten nyilvánulnak meg. Nőként, és külhoni magyarként is, messzemenőkig elítélem az ilyesfajta megnyilvánulásokat, és mindekit arra biztatok, hogy ne maradjatok csendben az ilyesféle zaklatásokkal és megaláztatásokkal szemben.

Alekosznak pedig azt kívánom, mihamarabb találja meg azt a lelki békét, amit bennem próbált megsemmisíteni – írta Reni Facebook-oldalán.

A történteket követően Alekosz a Blikknek jelezte, hogy mivel meglátása szerint az énekesnő megrágalmazta őt, és komoly károkat okozott neki, jogi útra tereli az ügyet, a feljelentést pedig már meg is tette a bíróságon.

„Renáta átlépett egy határt, törvényt sértett. Tavaly májusban hívtam őt randizni, azóta egy év eltelt és most úgy állítja be, mintha a visszautasítás miatt ostobáztam volna le, de erről szó sem volt. Én az egyik anyagára, videójára reagáltam, arra vonatkozott ez. Én ezt privátban jeleztem neki. Ott meg volt a lehetősége, hogy reagáljon, de inkább jogsértést bevállalva, nyilvánosságra hozta az üzenetemet, egy privát magánbeszélgetést. Én az ilyet nem tolerálom” – magyarázta Alekosz, aki korábban is került már hasonló konfliktusba, ám ezúttal főleg azt nehezményezte, hogy Reni követőinek arról számolt be, hogy ő erdélyi magyarságában is megalázta az előadót.

„Azt állította, hogy én lerománoztam őt, holott ez nem igaz. Van egy hónapokkal ezelőtti posztom a Facebookon ami alatt több rosszindulatú kommentet kaptam egy román férfitól, akinek azt a megjegyzést tettem, hogy: ‘egy román már csak tudja’. Ez sértő lehetett a Renire nézve, de neki ehhez semmi köze nem volt. Ő összemosta ezt a kettőt. A közvéleménynek úgy állította be, mintha én őt románoztam volna le, holott erről szó se volt. Lehet erről beszélni, csak akkor ez legyen egy külön téma. Csak ne vonja össze ezt a kettőt, mert ez így sok!”

Alekosz elmondása szerint alaposan megsínylette a kérdéses beszélgetés nyilvánosságra hozatalát. Az elmúlt 24 órában több fenyegető üzenetet is kapott, illetve követőtábora is csökkenni kezdett.

„Nekem ezzel kárt okozott, mert folyamatosan kapom a leveleket, amiben szidnak engem, fenyegetnek és azzal vádolnak, hogy lealacsonyítom a nőket. Elég durva dolgokat kapok, több mint száz ember kikövetett, tehát csökkent a követőtáborom is, és mindezt egy ilyen ügy miatt, aminek nem a nyilvánosság előtt lenne a helye. Tiltson le, vagy reagáljon, de ez így tövénysértés, jogsértés. A feljelentést megtettem, a beadványt már elküldtem a bíróságnak” – zárta gondolatait Alekosz.

Indirekt/Blikk