KezdőlapCímlapKiderült: ők csapnak majd össze januártól az Exatlon All Starban

Kiderült: ők csapnak majd össze januártól az Exatlon All Starban

Vége a várakozásnak! Az Exatlon Hungary tegnap este osztotta meg a hatalmas hírt, mégpedig hogy kik kerülnek a bajnokok és kihívók kezdő csapataiba.

Az Exatlon beújít legfrissebb szériájában a műsor tematikáját tekintve. Folytatódik a Bajnokok és a Kihívók örök harca, azonban most a régi versenyzőkkel, hiszen jön az Exatlon Hungary All Star. Az elmúlt három évben közel 100 versenyző mérettette meg magát a Dominikai Köztársaság lélegzetelállító pályáin, most az eddigi három évad legjobb, legérdekesebb szereplőit válogatták össze egy mindent eldöntő összecsapásra.

A rajongók már tűkön ülve várták, de tegnap este végre robbant a hír, hogy mégis kikkel fog indulni ez a különleges új évad, amely január 3-tól lesz látható a tévéképernyőn.

Vegyesen indulnak útnak karibi-térségbe a bajnokok és kihívók, hiszen az első évadtól kezdve a harmadikig, mindegyikből feltűnik egy ismerős arc. Középen a pirosaknál Kempf Zozo áll, aki saját szériájában az egyik legügyesebb és legnépszerűbb versenyzőnek számított. Már közzé is tette egy napig megtekinthető Instagram-történetében, hogy „Jobb láb a gázon”, mivel hamarosan utaznak ki. A kékeknél Novák Zalánt lehet egyből kiszúrni hosszú hajával, aki Zozóval egy évadban szerepelt, és volt néhány negatív gondolata az ellenfél csapattal kapcsolatban, majd izomszakadás miatt kellett elhagynia a versenyt.

Feltűnnek a korábbi győztesek is, rögtön a 2021-ben versenyző Herczeg-Kis Bálint és Szente Gréti. A második évad női nyertese, Busa Gabi, illetve a legelső szériából Huszti Kata, valamint Esztergályos Patrik. Ott lesz még a kezdésnél a bajnok csapatban Ungvári Miklós, Újvári Izabella, Kocsis Alexandra, Rákóczi Renáta, Szabó Dorottya és Virág András is.

A kihívóknál Pap Dorci, Szabó-Thomka Hanna, Mischinger Péter, Salander Dorina, Rozs Gergely és Kása András erősiti még a csapatot.

Indirekt/Blikk