2021.11.30
András, Andor
Kezdőlap Címlap Kétszer is műtötték agydaganattal az X-Faktor sztárját

Kétszer is műtötték agydaganattal az X-Faktor sztárját

 Huszonegy éves kora ellenére annyi szörnyűségen van túl az X-Faktor versenyzője, amennyin szerencsés esetben más egy életen át sem.

Hollósi Máté mindössze tízesztendős volt, amikor kiderült, hogy agydaganata van. Egy szempillantás alatt fordult feje tetejére az egész élete, ám sosem adta fel. Hitt magában és a gyógyulásban, a zene pedig a legnehezebb pillanatokban is erőt adott neki.

– Az iskolában ­almaosztás volt, futottunk le a lépcsőn. Hirtelen megszédültem, elestem és eltört a karom. Azonnal kórházba mentünk, és az orvos azt ta­nácsolta, nézessük meg, nincs-e agyrázkódásom. A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy a koponyámban van egy daganat. Utólag kiderült, ha ennek a véletlennek köszönhetően nem veszik észre, akkor maximum pár hetem lett volna hátra – kezdte a Blikknek  az ifjú rapper, aki korábban alig volt beteg, és semmi nem utalt arra, hogy egy tumor növekedik az agyában.

– Nem sokkal később meg is műtöttek, de nem tudták az egész tumort kivenni, mert olyan helyen volt, ahonnan nem lehetett teljesen eltávolítani – folytatta Máté. – A műtét után újra kellett tanulnom járni, beszélni. Kiszolgáltatott helyzet volt, mert pelenkázni kellett, semmit nem tudtam magamtól csinálni, de egy pillanatra sem adtam fel. Két évvel később a daganat kiújult, ezért újra műteni kellett, és a mai napig ott van a tumor egy része. Nem lehet tudni, hogy mikor újul ki vagy nő meg, de nem hagyom, hogy ez határozza meg az életemet.

A fiatal fiúban barátai és családtagjai tartották a lelket, holott szülei vállát is súlyos teher nyomta.

– Debrecenben éltünk, a kezelések pedig Budapesten voltak. Hetente többször mentünk, hogy újra tudjak beszélni, mozogni, a szüleim mindent ennek rendeltek alá. Nagyon sok pénzükbe került az utazás, a szakemberek bére, és szép lassan elmaradtunk a számlákkal, mert nem volt miből befizetni őket. Végül elárverezték az otthonunkat, anyu egyik barátja fogadott be minket – kesergett Máté.

Indirekt/Blikk